fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Marad a budapesti közlekedési káosz az év végéig
2007. szeptember 4., 15:27
Év végéig dugó lesz a fővárosban. Az útfelújítások 20 százaléka csúszott át iskolakezdés utánra azok közül a munkák közül, amelyeket már be kellett volna fejezni. Egy nagyobb útrekonstrukciós csomagot finanszírozási okok miatt csak októberben lehet elindítani.

Jelenleg tíz helyen folyik útfelújítás Budapesten, a munkálatok nagy részét még szeptember végéig befejezik - mondta az InfoRádiónak a Fővárosi Önkormányzat közlekedési tanácsnoka.

Dancs Gábor közölte: hétfőn kezdődött a Váci út rekonstrukciója, amelynek felgyorsítása érdekében folyamatos egyeztetés zajlik a városházán. A tervek szerint ennek az útszakasznak a felújítását október 10-éig fejezik be.

A közlekedési tanácsnok hozzátette: elképzelhető, hogy éjszaka is dolgoznak majd a Váci úton, ehhez azonban biztosítani kell többek között a munkaterület megfelelő energiaellátását, a világítást és a munkabiztonsági feltételeket.

Azoknak az útfelújításoknak, amelyeket szeptember elejéig be kellett volna fejezni, húsz százaléka nem készült el váratlan események vagy a rendkívüli időjárási körülmények miatt - mondta Dancs Gábor.

Hozzáfűzte: egy másik, harminc útszakaszt érintő rekonstrukciót eredetileg is az őszi hónapokra terveztek, ennek oka egyrészt az, hogy csak ekkortól áll rendelkezésre a munkák elvégzéséhez szükséges fedezet.

Az útfelújítási munkálatok folytatása függhet attól, hogy miként alakul a hét időjárása - jelentette ki Dancs Gábor.

Hozzátette: ha sok eső lesz, akkor elképzelhető, hogy le kell állítani a rekonstrukciót, ami további csúszáshoz vezethet.

inforadio.hu - fidesz.hu