fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Szlovák dicséret Gyurcsánynak
2007. szeptember 4., 17:32
Méltatta a magyar kormányt és bírálta a Fideszt a Magyar Gárda kapcsán Ján Kubis szlovák külügyminiszter kedden Prágában.

"Szeretném elmondani, hogy nagyra értékeltem a magyar kormány lépéseit, Gyurcsány miniszterelnök úr álláspontját, aki nagyon egyértelműen és kategorikusan állást foglalt az ilyen fejlemények ellen" - jelentette ki a szlovák diplomácia vezetője a közszolgálati Cseh Televízió által közvetített interjújában.

Kubis szerint "erőteljesen negatívan reagált" a magyar értelmiség és a civil szféra is, amit szintén elismerésre méltatott.

Ugyanakkor a minisztert "kissé nyugtalanítja" az a tény, hogy "például az az ellenzéki párt, amely nagyon kategorikusan lép fel a demokrácia és a jog védelmében a szomszédos országokban", nem foglalt el "eléggé határozott álláspontot, és még most is kissé habozik, legalábbis a legfelsőbb szinten nem hangzottak el egyértelmű állásfoglalások" a Magyar Gárdával kapcsolatban. "A Fideszről beszélek" - szögezte le Kubis, aki hiányolta a magyar államfő egyértelmű álláspontját is.

"Kissé hiányoltam a magyar államfő egyértelmű és kategorikus álláspontját is" - jegyezte meg a szlovák külügyminiszter, aki a prágai szlovák nagykövetség új székhelye alapkőletételének az alkalmával járt a cseh fővárosban, s adott interjút a közszolgálati televízió CT24 nevű hírcsatornájának.

Arra a felvetésre válaszolva, hogy miután a Magyar Gárda létezik és működik, Szlovákia újra meg kívánja-e nyitni a kérdést, a miniszter kifejtette: A magyar kormány határozott lépéseket tett ebben az ügyben, s Pozsony úgy véli, hogy a problémát Budapestnek kell megoldania.

MTI - fidesz.hu