fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Tíz éve nem volt ennyire súlyos a helyzet
2007. szeptember 5., 11:13
2006 a hazugságok éve volt a költségvetésben is. Az előző esztendőben 614 milliárd forinttal lett magasabb a hiány a vártnál.

Az elmúlt tíz évben nem fogalmazott meg ennyire súlyos kritikát az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a kormány gazdálkodásával kapcsolatban - hívta fel a figyelmet szerdai sajtótájékoztatóján Varga Mihály, a Fidesz alelnöke. Mint fogalmazott, ilyen mélységű és jellegű problémákra még nem volt példa. A politikus az esztendő egyik mélypontjának nevezte az ÁPV Rt. teljesítményét is, melyről kiderült az előző esztendőben egyetlen szabályos ügyletet sem hajtott végre. Rámutatott arra is, hogy arra sem volt még példa, hogy a kormány az adott esztendő adataitól 40 százalékkal térjen el.

614 milliárd forinttal volt magasabb a hiány a vártnál - jegyezte meg Varga Mihály, kiemelve: a 2006-os költségvetést nem valós helyzet alapján fogalmazták meg. "Ténylegesen hazudtak tehát az embereknek, 2006 a hazugságok éve volt" - szögezte le a politikus, példaként említve a Ferihegy privatizációját, ahol a bevételeket nem az adott esztendőben, hanem egy évvel később számolta el a kormány.

Varga Mihály az ÁSZ-jelentés legsúlyosabb megállapításának Kovács Árpád azon megállapítását tartja, mely szerint a kormány nem tudja menedzselni az országot. Mindez azt jelenti - folytatta -, hogy a kormány nem képes kormányozni, alkalmatlan rá. A Fidesz gazdasági szakpolitikusa cáfolta Gyurcsány azon kijelentéseit is, melyek szerint az ország túl van a nehezén. "Nem csak nem igaz a megállapítás, de most jön a neheze" - fűzte hozzá. Varga alátámasztásul a jegybank elnökét is idézte, aki 2009-re is komoly kockázatokat lát.

Az Orbán-kormány pénzügyminisztere kitért a közalkalmazottak fizetési csúsztatására is. Mint fogalmazott arra sem volt példa tíz éve Budapesten, hogy ne időben fizessen a Magyar Államkincstár. Ezzel kapcsolatosan úgy vélekedett, finanszírozási gondok vannak az országban. A csúsztatott kifizetések kamatai ugyanis az államháztartásban maradnak - fűzte hozzá.

Újságírói kérdésre válaszolva Varga Mihály kifejtette: az ÁPV Rt-be delegált Fidesz-tag teljes körű kivizsgálást kezdeményez a 2006-os évre, és míg ez az elemzés nem zajlik le, a privatizációs tranzakciókat le kell állítani.

fidesz.hu