fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Nagyváradi fiatalokat zaklattak
2007. szeptember 6., 06:30
Indokolatlanul zaklatott a román rendőrség öt nagyváradi fiatalt, aki a szervezők engedélyével szórólapozott a nagyszebeni ökumenikus nagygyűlés helyszínén. Bár a református ifjakat később szabadon engedték, az ügy ezzel aligha ért véget. A Magyar Hírlap írása.

Nagy Barna József és négy társa a Királyhágómelléki Református Egyházkerület képviseletében angol és német nyelvű szórólapokat szeretett volna osztogatni Nagyszebenben, az európai ökumenikus találkozó helyszínén. Az egyházkerület ilyen módon kívánta felhívni az Európa minden részéből ide érkező egyházi vezetők figyelmét a helyi református egyházat érő hátrányos megkülönböztetésre, többek között a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Kollégium sportpályájának ügyére. A szórólapokat szállító nagyváradi fiatalok kisbuszát Nagyszebenben valósággal körbefogták a rendőrök, majd a jármű utasait bekísérték a rendőrségre. "Itt először azt mondták nekünk, hogy nem rendeltetésszerűen használtuk a buszt, majd azt tették szóvá, hogy elsötétített ablakaink nemzetbiztonsági kockázatot jelentettek a nagygyűlésre. Ez persze nevetséges indok" - fakadt ki lapunknak Nagy Barna József. A fiatalember biztos abban, hogy a hatóság emberei politikai okok miatt tartóztatták fel őt társaival együtt. Három órán keresztül fogva tartották a csoportot, majd határozott fellépésükre szabadon engedték őket.

Az eset kétségkívül beárnyékolta a nagygyűlés román szervezőinek és a Magyarországot képviselő egyházaknak a viszonyát. "Megdöbbenéssel értesültünk az ügyről" - mondta lapunknak a helyszínen tartózkodó Bölcskei Gusztáv református püspök. - Kétségkívül jogtalanul tartóztatták fel a fiatalokat. Nagyszebenben egyébként is furcsa dolgokat tapasztalunk. A szervezők például nem engedélyezték, hogy az este fellépő kolozsvári fiatalok próbáljanak, mondván, zavarják a gyűlést, megjegyzem, a helyszín öt kilométerre található." Bölcskei Gusztáv azt is elmondta, hogy a nagyváradi fiatalok zaklatása miatt fontolgatják, hogy a magyarországi reformátusok küldöttségéből többen a tervezett idő előtt hazatérnek. Tervezik továbbá, hogy külföldi partnereiket is értesítik az esetről.

Szentesi Zöldi László, Magyar Hírlap


fidesz.hu