fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Székesfehérvár bocsánatkérést és válaszokat vár
2007. szeptember 6., 14:04
A Fidesz székesfehérvári szervezetének politikai nyilatkozata.

Egy évvel ezelőtt lepleződött le hazánk rendszerváltoztatás utáni legnagyobb hazugságsorozata. Gyurcsány Ferenc lebukott: kiderült, hogy négy évig semmit sem csináltak, másfél-két évig folyamatosan hazudtak. Ezt maga Gyurcsány Ferenc közölte a szocialista frakcióval. Ezzel a tettével Gyurcsány Ferenc a magyar politika nem kívánatos személyévé vált.

Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a hazugságsorozathoz önmagában Gyurcsány Ferenc nem lett volna elég. Kellettek hozzá azok a szocialista politikusok is, akik ismerve az ország valódi állapotát olyan választási ígéreteket fogalmaztak meg, amelyekről már a választási kampányban is tudták, nem fogják azokat teljesíteni. Gyurcsány Ferenc és az MSZP Balatonöszödön jelenlevő politikusai májusban már azt is tudták, milyen megszorító intézkedések várnak a lakosságra.

Székesfehérvár lakói 1 éve nem tudják, hogy jelen volt-e Balatonöszödön Warvasovszky Tihamér, valamint Molnár Albert? Egy éve hiába várunk arra is, hogy mint Gyurcsány Ferenc nemzetrontó politikájának aktív végrehajtói bocsánatot kérjenek.

Bocsánatot kérjenek a székesfehérvári emberektől, családoktól, vállalkozásoktól. Bocsánatot kérjenek a nyugdíjasoktól, a fiataloktól, bocsánatot kérjenek a hazugságokért, a tandíjért, a vizitdíjért, a kórházi napi díjért. Hiába várjuk tőlük!

Felszólítjuk ezért őket arra, hogy ne bújjanak Gyurcsány Ferenc mögé, ne hallgassanak tovább! Álljanak a város közvéleménye elé!

Mondja el Molnár Albert, aki a Pénzügyminisztérium államtitkáraként közvetlen felelősséggel tartozik az ország helyzetéréért, hogy miért hazudott a kampányban, és miért hallgat immár egy esztendeje a saját felelősségéről is?!

Mondja el Warvasovszky Tihamér, hogy egyéni országgyűlési képviselőként miért asszisztált a hazugsággal és felhatalmazás nélkül bevezetett tandíjhoz, vizitdíjhoz?! Polgármesterként hogyan szavazhatta meg azokat a megszorító intézkedéseket, amelyek megélhetési válságot okoztak a székesfehérvári családoknak, időseknek és fiataloknak, amelyek csődbe juttattak vállalkozásokat? Mondja el, a város polgármestereként, hogyan támogathatott olyan intézkedéseket, amelyek sok százmillió forinttal károsították meg Székesfehérvárt?

Székesfehérvár joggal várja a válaszokat! Warvasovszky Tihamérnak és Molnár Albertnek azonban nem joga, hanem kötelessége a válaszadás, és az elszámolás!

Fidesz-MPSZ Székesfehérvári Szervezete

fidesz.hu