fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Hová lett a gazdasági növekedés?
2007. szeptember 7., 10:14
A bruttó hazai termék (GDP) 2007 II. negyedévében 1,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az előző negyedévhez képest a bruttó hazai temék 0,1 százalékkal emelkedett - írja a Világgazdaság.

az első félévben a gazdasági növekedés a naptári hatás kiszűrésével és azt figyelembe véve egyaránt 1,9 százalék volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

Az előző negyedévhez képest mért szezonálisan kiigazított adatok alapján a GDP 0,1 százalékkal emelkedett. A korábbi, előzetes közlés szerint a gazdasági növekedés a második negyedévben - a kiigazítatlan adatok alapján és a naptári hatás kiszűrésével is - 1,4 százalékos volt. A GDP az idén az első negyedévben 2,7 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, a naptári hatás kiszűrésével 2,8 százalékkal nőtt.

Tavaly a második negyedévben a bruttó hazai termék kiigazítás nélkül 3,8 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, naptári hatás kiszűrésével pedig 4 százalékkal haladta meg a 2005. második negyedévit.

Világgazdaság


fidesz.hu