fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A Nagyszebenben fogva tartott fiatalok szerint nem segített az RMDSZ
2007. szeptember 7., 17:03
Valóban a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) közbenjárására engedték szabadon Nagyszebenben a röplapokat terjesztő fiatalokat - erősítette meg pénteken Marosvásárhelyen az MTI-nek Szepessy László, a szövetség elnöki hivatalának igazgatója, miután az érintett fiatalok közleményben tagadták ezt az információt.

Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) öt tagját két nappal korábban Nagyszebenben az európai ökumenikus találkozó helyszínén a rendőrség több órán át fogva tartotta. Az érintettek közleményükben "meglepődve" értesültek az MTI híréből arról, hogy Markó Béla elmondása szerint a nagyszebeni rendőrség az RMDSZ közbenjárása nyomán engedte el őket. "Szabadon bocsátásunkhoz a legtöbb köze Tőkés László püspök úrnak és az EMI elnökének, Soós Sándornak van" - olvasható a közleményben.

Markó Béla csütörtökön éppen a Tőkés Lászlóval Kolozsváron tartott közös sajtóértekezleten mondta egy kérdésre válaszolva, hogy a szövetség közbenjárt a fiatalok szabadon engedéséért. Ezt ugyanott, ugyanannak a hallgatóságnak a füle hallatára erősítette meg Tőkés László, aki elmondta: a fiatalok az ő vezetése alatt álló Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) érdekében osztogattak röplapokat, felhívva a figyelmet a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Gimnázium sportpályájának rendezetlen ügyére. Mint mondta, ő kérte meg kollégáit, hogy forduljanak az RMDSZ-hez. Tőkés megköszönte Markó Béla segítségét.

MTI - fidesz.hu