fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A pápa ünnepi misét mutatott be Mariazellben
2007. szeptember 8., 14:31
Ünnepi misét mutatott be a pápa szombaton Mariazellben, a Szűz Mária születésének szentelt templom előtti téren a híres stájerországi kegyhely fennállása 850. évfordulójának tiszteletére. Homíliájában az igazság keresésének és megtartásának fontosságát hangsúlyozta.

XVI. Bedenek háromnapos ausztriai látogatásának keretében, zarándokként érkezett a búcsújáróhelyre, azonban a szakadó, hideg eső miatt nem gyalog tette meg az utolsó métereket, ahogy zarándoklata kihangsúlyozására eredetileg tervezte, hanem egészen a bazilika bejáratáig szállította a pápamobil.

A kedvezőtlen időjárásra való tekintettel meg kellett változtatni az odautazását is: nem helikopterrel, hanem gépkocsival ment a Bécstől mintegy százhúsz kilométerre fekvő, a hegyek között megbúvó településre.

A szabadtéri misén hozzávetőleg 30-35 ezer hívő volt jelen. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkárságának előzetes tájékoztatója szerint kétezer helyjegyet kaptak a buszokkal érkezett magyar zarándokok. A pápa magyar nyelven üdvözölte őket.

A szertartásra ünnepélyes menetben kivitték az ereklyeként tisztelt fa Madonna-szobrot a téren emelt oltár előterébe. A zsoltárok és a felolvasások a németen kívül a környező országok nyelvén hangzottak el, a horvát után a második felolvasás magyarul csendült föl.

XVI. Benedek homíliájában (szentírás-magyarázatában) az igazság keresésének fontosságát emelte ki, leszögezve, hogy a keresztény hit elutasítja az igazságról való lemondást. Szavai szerint az "egész Nyugat, Európa válságának magja" a belenyugvásban rejlik, mert ha nem létezik igazság az ember számára, akkor nem tud különbséget sem tenni jó és rossz között. Ebben az összefüggésben említette a tudományos eredményeket, amelyek éppúgy válhatnak az emberiség javára, mint ahogy veszélyeztethetik is a világot. "Szükségünk van az igazságra!" - hangoztatta.

A Madonnát és gyermekét ábrázoló ereklyére utalva az egyházfő felhívta a figyelmet azoknak a gyerekeknek a sanyarú sorsára, akik szegénységben, szülői szeretet nélkül élnek, vagy éppenséggel fegyverviselésre kényszerítik őket. Sajnálattal szólt az európai országokban tapasztalható csökkenő gyermekáldásról, és arra buzdította a családokat, hogy hinni kell a jövőben. Beszélt arról is, hogy a mai kor szellemében újra kell értelmezni a tízparancsolatot. Igent kell mondanunk a családra, az életre, a szeretetre, a felelősségre és az igazságosságra, a szolidaritásra és mások figyelembe vételére - magyarázta.

inforadio.hu - fidesz.hu