fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Elkerülő út megépítését szorgalmazzák a 86-os mentén
2007. szeptember 10., 12:17
Óránként átlagosan 180 jármű - ebből 80 kamion - halad át a 86-os út melletti Zala megyei településeken, derült ki a júniusban végzett forgalomszámlálás adataiból - írta a Zalai Hírlap hétfői számában.

A forgalomszámlás adatai - volt olyan időszak is, amikor óránként 300 jármű haladt végig a településeken - az érintett önkormányzatok vezetői szerint indokolttá tenné az elkerülő út kiépítését. A kormányzati tervek ezzel szemben csak a burkolat megerősítését, az út kiszélesítését, valamint forgalomlassító szigetek kiépítését tartalmazzák.

A forgalomszámlálás adatait és az ezzel kapcsolatban felmerült gondokat az érintett öt Zala megyei (Zalalövő, Kozmadombja, Kálócfa, Zalabaksa, Rédics) és a Vas megyei Nádasd település vezetői egyeztető fórumon kívánják a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szakembereivel ismertetni és kezdeményezni az elkerülő út megépítését - olvasható a lapban.

MTI - fidesz.hu