fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Hagyományőrző búcsú Bánfalván
2007. szeptember 10., 13:41
A hit, a hagyományok tisztelete, a közösség összefogása az ércnél, a vasnál, az elektronikus óraműnél, a szerkezeteknél is maradandóbbak.

A bánfalviak egyik legnagyobb ünnepe a hagyományőrző búcsú, amelynek idén különös ünnepélyességet az adott, hogy az evangélikus közösség által, 1887-ben felépített templom harangszentelésének 120 éves fordulóját az új harangszerkezet és a toronyóra felszentelésével együtt ünnepelhette a közösség. A délelőtti istentiszteletet követően délután táncosok, muzsikusok gondoskodtak a jó hangulatról, amelyet - szintén a hagyományoknak megfelelően - az ünnepi menet felvonulása előzött meg.

Az elődöknek szóló tiszteletadás jeleként koszorúzták meg az evangélikus iskola emléktábláját, együtt azokkal a németországi vendégekkel, akiknek támogatásából megújulhatott a harang-, illetve az óraszerkezet.
A rendezvénysátor színpadán kórusok és művészeti csoportok szereplésével folytatódott az ünnepnapi program, amelyet dr. Fodor Tamás polgármester köszöntője és Firtl Mátyás országgyűlési képviselő ünnepi beszéde nyitott meg.

- Egy város vezetőjének mindig öröm tapasztalni, ha a közösségek őrzik múltjuk kincseit. Bánfalvára nem csak az épített örökség, de a természeti szépségek is jellemzőek, és mindezek mellett a szellemi hagyományok éltetése is. Magyarok, németek évszázadokon keresztül éltek itt békességben, s teremtették meg azt a sajátos kultúrát, amit egyetlen szóval ,,bánfalvinak" nevezhetünk, és ami Sopron környékének is különleges színfoltja. Az ünneplés közösséggé kovácsolja össze a település lakóit - mondta dr. Fodor Tamás polgármester.

- A harangépítők, amikor a harangokat öntötték, amikor később a harangszerkezetét összeszerelték, az óramű tervezői, szerelői, abban a tudatban tették, hogy maradandót alkotnak. ,,Kezeink munkáját tedd maradandóvá" - kéri a zsoltáros. A mai nap legyen az a nap, amikor ismerjük fel közösen, hogy nem a tárgyak, a berendezések a maradandók, hanem az a szándék, az a lelkület, amiből születnek: a hit, a hagyományok tisztelete, a közösség összefogása a az ércnél, a vasnál, az elektronikus óraműnél, a szerkezeteknél is maradandóbbak. Ezek minden ember által készített tárgyat túlélnek. Látjuk: hiszen itt vagyunk mi: 120 évvel a harangszentelés után, a kitelepítés, a megpróbáltatások, a közösség újraépítkezése után - mondta Firtl Mátyás országgyűlési képviselő.

Az egész napos vidám rendezvényt, amelyen a zenétől, a tánctól, az énekléstől zengett a környék, bográcsos főző verseny, kézműveskedés, tombola is gazdagított, de - amint azt a szervező, Igrecz Katalin, a Bánfalváért Baráti Kör elnöke elmondta - a bánfalvi búcsú eredeti koreográfiáját, minden mozzanatával őrizni kívánják.

BTÉ - fidesz.hu