fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Tornyok
2007. szeptember 11., 08:54
Volt már néhány olyan nap a közelmúltban, amelyről úgy tudtuk, hogy megrengette a világot. Később kiderült, hogy a rengés csillapítható, de magától is leállhat. Amikor bekövetkezett a tornyok elleni támadás, amelynek hívószava szeptember 11., a világ rendje nem változott ugyan meg, de a rengés máig nem csitul. Magyar Hírlap publicisztika.

Ma már tudjuk, Oszama bin Laden ördögi terve csak a két repülőgép és a két torony egymást pusztító találkozásáig tartott, attól kezdve semmi sem valósult meg abból, amit a hírhedt terrorista vezér eltervezett. S ennek nem csak az volt az oka, hogy Amerikának volt elég embere és pénze arra, hogy újabb és újabb biztonsági rendszerekkel vegye körül magát, az is kellett hozzá, hogy a világ egyszer s mindenkorra felismerje: a terrorizmusnak nincs fellelhető erkölcsi alapja.

Mi, magyar emberek, saját történelmünkből tudjuk, hogy a szabadságáért mindenre elszánt nemzetnek megfelelő erkölcsi alapja van arra, hogy akármekkora hatalommal szembeszálljon. Ha kell, fegyveresen. De azt is megtanultuk, hogy sem a külső, sem a belső ellenséggel nem szabad a terrorizmus eszközeivel fellépni.

A tornyok irodáiban úgy haltak meg emberek, hogy soha nem tudják már meg, miféle jelképpé vált az épületek elleni támadás. Jelképpé váltak ők és mindazok a tűzoltók, akik életük árán is mentették az élőket a pokoli tűzből, a romok alól.

Amerika és a világ ma együtt emlékezik. Oszama bin Laden üzengethet, ma is, holnap is, ez a világ elég erős ahhoz, hogy rendjét ne lehessen lerontani. Reng, erősen, hatalmasan.

Apáti Miklós, Magyar Hírlap


fidesz.hu