fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A kormányfőre nem hatottak Sólyom László intelmei
2007. szeptember 11., 09:38
Negyvennyolc pontban foglalta össze a kormány jövő évi feladatait napirend előtti egyórás felszólalásában Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az Országgyűlésben, az őszi ülésszak első napján. Beszédében nem reagált Sólyom László intelmeire, sokkal inkább a saját programjára összpontosított, negyvennyolc pontos cselekvési programot hirdetve. A Magyar Hírlap írása.

A kormány e szerint jövőre négy fő területre koncentrál: a gazdasági növekedésre és a munkahelyteremtésre, az iskolarendszer megújítására, az egészségügy átalakítására, a hétköznapi biztonság megteremtésére, az "új rendre". A miniszterelnök külön kiemelte, hogy a jövőben a hazai kis- és középvállalkozásokat támogató, patrióta gazdaságpolitikát folytatnak. Beszédének kezdetén a Fidesz és a KDNP képviselői - a két frakcióvezető kivételével - elhagyták az üléstermet.

Gyurcsány Ferenc elmondta: ma is azon a véleményen van, mint amit a balatonőszödi beszédében mondott, azaz reform vagy bukás. Hozzátette ugyanakkor, hogy a reformokat nem elég diktálni, az átalakításhoz támogatást is kell szerezni. A miniszterelnök szerint Magyarországon vannak reformtagadók, akik nem engedik, hogy bármihez is hozzányúljanak, és vannak reformradikálisok, ők II. Józsefre jellemző módon diktálnák a reformokat. Gyurcsány megjegyezte: azt szeretné, ha a kormánypártokban egyre több reformrealista lenne, aki a lehető legtöbbet tenné, együtt az országgal.

Szép álmoknak minősítette Gyurcsány Ferenc beszédében elhangzottakat Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője. A politikus felrótta a mindössze 0,1 százalékos a gazdasági növekedést is a miniszterelnöknek. Ez a gyurcsányi erős Magyarország víziójával szemben a valóságban gyenge Magyarországot jelenti, amely a kormány tevékenységének köszönhető.

"Drogliberalizáció, melegházasság, extrém szekták, eutanázia: ezen ügyek megítélései különböztetik meg az SZDSZ-t az MSZP-től" - jelentette ki Semjén Zsolt, a KDNP frakcióvezetője. Az állítólagos szélsőjobboldali veszéllyel kapcsolatban emlékeztetett: miközben a KDNP politikusait a nyilasok halálra ítélték a háború alatt, ugyanezek a szélsőjobboldaliak a háború után a kommunista pártban tűntek fel. Felhívta arra is a figyelmet: az 1990 utáni jobboldali kormányok adták vissza a zsidóságnak az államosított vagyonukat.

Dávid Ibolya, az MDF frakcióvezető-helyettese is a minimális gazdasági növekedést kérte számon a miniszterelnökön. Szerinte a kormány reformpolitikája csődöt mondott. Az MDF javaslatait az egykulcsos adórendszerben, a munkahelynövelésben, a bürokrácia leépítésében és a korrupcióellenes harcban jelölte meg. "A jövőben tartózkodni fogok, amennyire csak lehetséges, a végtelenül leegyszerűsített, sokszor csalódást keltő, butaságokat is tartalmazó ellenzék és kormány vitától" - mondta viszonválaszában a kormányfő, hozzátéve: ennek szerinte nincs sok értelme.

Magyar Hírlap


fidesz.hu