fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Gyurcsányi sértés az országnak
2007. szeptember 11., 12:21
"Hazánk a rendszerváltást követően egy, a felnőtt kor előtt álló kamaszt idéz: megretten attól a felelősségtől ami a felnőtt, érett korral jár."

Egy szélsőségesen infantilis kamasz sértegette így a meggyötört társadalmat Tapolcán a hét végén.

Az illető országos irányítói poszton áll, ám nem tudja, hogy a tízmilliós társadalomnak egyharmada nyugdíjas. Ezek az emberek fiatalként átéltek egy forradalmat, s annak idegen tankok által történő eltaposását. Társaikat gyilkolták meg az utcán: a szocialisták több mint hatvan városban öldököltek sortűzzel azért, hogy a szovjet tankokkal hozott hatalmat megőrizzék.

Aztán évtizedekig a hazugság diktatúrájában vergődtek, majd rájuk köszöntött a rendszerváltozás. Erről az egyik rendszerváltó politikus, Kövér László a napokban egy hetilapban a következő meglepő nyilatkozatot tette: "annak forgatókönyvére 1985-ben került a dátum." Azaz még a rendszerváltozást is országon kívül tervezték meg, s ezt is kénytelen volt elszenvedni a társadalom. Majd az utána következő csalódásokat is: a rendszerváltozás elárulását: az SZDSZ átállását a posztkommunisták oldalára, az ebből adódó restaurációt, majd a kifosztást.

Ilyen letaglózó élmények után nem lehet képes "éretlen kamasz" módjára "megrettenni" egy társadalom.

Így az emberek most újabb gyurcsányi sértés kénytelenek elviselni annak az SZDSZ-nek "köszönhetően", amely SZDSZ teljes egészében lepaktált a posztkommunistákkal, és a hatalomban tartja őket kilencedik, folyamatosan ötödik éve.

Az SZDSZ és a posztkommunisták közös kormányzásának mostani öt éve után rendbe kell tenni az országot...

Ezt maga, a radikálisan infantilis kamasz jelentette be a Népszabadságnak nyilatkozva a hét végén. "A rendteremtés jegyében visszaszorul a feketegazdaság, az ebből származó bevétel pedig visszajut a polgárokhoz, a feketegazdaság elleni harc összekapcsolódik az adóreformmal, az érezhető adócsökkentéssel" - jött elő fárasztó és fáradhatatlan gyurcsányi populizmusával a kamasz.

"A rendteremtés kiterjed a közlekedésbiztonságra, a fogyasztóvédelemre és az élelmiszer-biztonságra, továbbá az oktatásra és a kultúrára" - mondta.

Azaz ötévi SZDSZ-posztkommunista kormányzás után mindezeket - mint Horn Gyula 1994-ben fogalmazott - "rendbe kell tenni."

Ezen a szellemi színvonalon vezetik az ezeregyszáz éves Magyarországot...

Igen.

Ha az ország ezt eltűri, akkor valóban kamasz.

Balogh T. Gyöngyvér, gondola.hu