fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Gyurcsányi fordulat: csikóbőrösből Monti csárdás
2007. szeptember 11., 13:14
Dévényi István: Gyurcsányi fordulat: csikóbőrösből Monti csárdás - Nem lennék most a kínaiak helyében: eddig semmit sem tudtak hazánkról, most meg, hogy elindult a magyar évad, furcsa képet kaptak rólunk Gyurcsány Ferenc jóvoltából.

Ugye, kiutazott a kormánydelegáció Pekingbe, és vitt magával mindenféle kulturális érdekességet. És nincs ebben semmi különleges, mondhatni ez a szokás: a diplomata elvtársak régen téli szalámit, aszút és csikóbőrös kulacsot ajándékoztak külhoni kollégáiknak, mert akkor éppen ez volt az országimázs-kompatibilis magatartás, mostanra viszont szerencsésen átalakult a gyakorlat, és általában kulturális vonalon próbálják eladni Magyarországot.

De Gyurcsányék ezt is másként csinálják. Azt eddig is tudtuk, hogy a kormányfő kizárólag cigány festők képeit utaztatta Kínába, mondván: kérem szépen, ez volna a kortárs magyar képzőművészet (Borókai Gábor vonatkozó cikkét lásd lent). Ám most az is kiderült, hogy a bemutatkozó zenei blokk is furcsácskán alakult.

Természetesen előfordulhat, hogy a kivénhedt néptáncos beszél belőlem, amikor az egész estés produkcióban keveslem az egyetlen gyimesi muzsikából és szatmári táncból álló magyar folklórt. De a népzene, néptánc az "Örökkék ég a felhők mögött - Zenés képeslapok Magyarországról" című monstre állami programfolyamban talán mégis többet érdemelt volna. Nézzük a részleteket.

A show Palya Bea balkáni feldolgozásával startolt. Eztán jött a leginkább romániai kávéházi muzsikának besorolható cigányblokk, majd Liszt Ferenc műveiből összeállított ízelítő. A negyedik szám volt a már említett gyimesi zene, eztán ismét a balkanisztikus worldé volt a szerep több fejezetben, majd a szintén említett szatmári tánc, később zsidó muzsika következett. A kínai közönség Marica grófnőzhetett, Hajmási Péterezhetett egyet az operett-blokkban, nyilván ez hivatott megteremteni a vidám hangulatot a két hazai cimbalomművész produkciójához. Aztán jött Brahms V. magyar tánca és végül a jó öreg Monti csárdás. Finis, tapsrend, meghajlás, függöny.

Szóval ez lenne Magyarország kulturálisan, legalábbis Gyurcsányék szemével nézve. És ilyen szempontból tökéletes záró szám a Monti csárdás, amit seggrészegen szoktak elhúzatni maguknak az ideiglenesen Budapesten tomboló fékevesztett nyugati turisták.

Dévényi István, Heti Válasz

fidesz.hu