fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Nincs pénz fűtésére: be kell zárni az iskolát
2007. szeptember 11., 17:24
Nem tudják fűteni, ezért valószínűleg be kell zárniuk nemrég épített, új iskolájukat a vértesacsaiaknak. Az idei nem az első ilyen eset: már tavaly télen is az omladozó, régi iskolába kellett bezsúfolni a településen a gyerekeket, mert a csökkenő tanulószám, és a normatív támogatás csökkenése miatt nem tudták kifizetni a két iskolarész fűtését.

A Fejér megyei településen 2001-ben épült 55 millió forintból egy négy tantermes új iskola, hogy a régivel együtt nyolc tanteremben folyhasson az oktatás. Akkor 220 gyerek járt iskolába, azóta 120-ra csökkent a létszám. Még mindig szükség lenne azonban a nyolc tanteremre, de a gyerekek után járó 80 millió forintos normatív támogatásból nem futja a fűtésre. Az önkormányzat a település működtetéséhez tavaly már 34 millió forintos hitelt kényszerült felvenni, ennek ellenére a hidegebb hónapokban nem tudták mindkét iskolaépületet fűteni. Az újba nem fértek volna el az osztályok, így a régi valamennyi helyiségében, a szertárokban, tanáriban is folyt az oktatás.

Az idén is az új épület bezárására kényszerül az önkormányzat, ha a következő néhány hétben sem tudja néhány ingatlanát eladni. A régi iskola azonban már felújításra szorul. 36 éve épült, 20 éve renoválták utoljára. A vizes blokkok, a burkolatok elavultak, tönkrementek. 40 millió forint kellene a felújításhoz.

Széll Ferenc polgármester elmondta a Független Hírügynökségnek: még keresik a lehetőségét annak, hogy rendes körülmények között folyjon az oktatás, ám elképzelhető, hogy jövőre meg kell szüntetniük néhány osztályt, és máshova kell járni a gyerekeknek. Szakértők dolgoznak intézményi társulás kialakításán is. Ettől jövőre javulhat a finanszírozás, de az idei tél gondjai nem oldódnak meg.

hirtv.hu - fidesz.hu