fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Szerbiába látogatott Sólyom László
2007. szeptember 13., 10:47
Egynapos, sűrű programmal teli látogatást kezdett csütörtökön délelőtt Szabadkán Sólyom László köztársasági elnök.

Az államfőt a legnagyobb délvidéki magyar politikai erő, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) hívta meg. A főleg a vajdasági magyarok jövőbeni helyzetére koncentráló látogatás első és legfontosabb találkozóján a vendéglátókon kívül jelen van a többi délvidéki magyar párt - a Vajdasági Magyar Demokrata Párt, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége és a délvidéki Magyar Polgári Szövetség - elnöke is.

Pásztor István, a VMSZ elnöke mintegy két hete bejelentette: a párt felkéri Sólyom Lászlót, hogy minden, tisztségéből adódó lehetőségét kihasználva próbálja elérni a határon kívül élő magyarok kettős állampolgárságának lehetővé tételét magyarországi letelepedés nélkül. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, törvényeket, rendeleteket kell módosítani, de mint Pásztor István egy sajtóértekezletén fogalmazott, az egész a magyar politika akaratán múlik csupán.

A kérdést alaposan körüljáró találkozót követően a köztársasági elnök a helyi nemzetiségi önkormányzat feladatát betöltő Magyar Nemzeti Tanács vezetőivel találkozik, hogy utána folytassa a délvidéki magyarság életével való, késő estébe nyúló ismerkedését, amelybe egy Boris Tadic szerb államfővel folytatott félórás, baráti beszélgetés is beékelődik.

MTI - fidesz.hu