fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kroó Norbert: válságba kerülhet a középiskolai természettudományos képzés
2007. szeptember 13., 11:01
Súlyos válságba kerülhet a középiskolai természettudományos képzés a következő évtized közepétől, ha nem történik kedvező fordulat - mondta Kroó Norbert fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alelnöke, a Rátz Tanár Úr Életműdíjat odaítélő Alapítvány a Természettudományos Oktatásért kuratóriumának elnöke az MTI-nek.

Kroó Norbert szerint sürgős cselekvésre van szükség annak, a 90-es évek elején kezdődött kedvezőtlen folyamatnak a visszafordítására, amelynek következményeként ma már kevés a jól képzett középszintű tanár, a szakma fokozatosan elöregszik, s nincs kellő utánpótlás. Ismertetése szerint a középfokú reáloktatásban 70 százalékos a negyven év feletti tanárok aránya, míg a harmincon aluliaké alig 8 százalékos. Ráadásul a tanári pályát választók felvételi ponthatára idén az államilag finanszírozott nappali tagozatos fizika és matematika szakokon az intézmények nagy részében már 90 pont alá süllyedt. "Az alacsony belépési küszöb könnyen az oktatás színvonalának romlását eredményezheti. A valóban tehetséges, felkészült diákok nem a tanári pályát, hanem a versenyszférát választják, így a pedagógusi pályára a kisebb tudású hallgatók jelentkeznek" - fogalmazott Kroó Norbert.

Mint kiemelte, a hanyatlás legjobban a fizikatanárok képzésében érhető tetten, ahol a rendszerváltás óta a "szaktanár-kibocsátás" a felére csökkent. Az MTA alelnöke problémaként említette az alacsony óraszámot is, holott - mint arra rámutatott - "a fizika sok mindennek" teremti meg az alapját. "Ha azt akarjuk, hogy a következő nemzedékek képesek legyenek megállni a helyüket, ezen a területen kell a legtöbbet áldozni" - hangsúlyozta a kuratórium elnöke.

Elmondta, hogy másutt is gondok vannak a reáltárgyak oktatásával, de a fejlett európai országokban már hosszabb ideje fokozott figyelmet fordítanak erre a problémára. Kroó Norbert példaként Angliát hozta fel, ahol a középiskolai fizikatanár-hiány megoldására fizetésüket a többi tanár bérének duplájára emelték.

Idén hetedik alkalommal hirdeti meg az Alapítvány a Természettudományos Oktatásért kuratóriuma a Rátz Tanár Úr Életműdíj pályázatát: az elismeréssel olyan tanárokat jutalmaznak, akik sokat tettek a reáloktatásért. A díjjal minden évben két-két fizika-, matematika-, kémia- és biológiatanárt jutalmaznak, olyanokat, akik pályájuk során különösen sokat tettek a hazai reáloktatásért és a reálértelmiségiek következő generációiért. A személyenkénti egymillió forintos díjjal az alapítvány kuratóriuma az elmúlt hét év alatt negyven pedagógus munkáját jutalmazta.

MTI - fidesz.hu