fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Közép-Ázsia egyre inkább a terrorizmus felvonulási területévé válik
2007. szeptember 13., 11:37
Közép-Ázsia egyre inkább a nemzetközi terrorizmus felvonulási területévé válik - vélekedtek német biztonsági szakértők.

A szakértők több, csütörtöki berlini lapban is megjelent elemzésükben annak a nézetnek adtak hangot, hogy elsősorban Üzbegisztán, Türkmenisztán és Tádzsikisztán belátható időn belül a terroristák fő kiképző helye lehet, átvéve - de legalábbis kiegészítve - az eddigi "hagyományos" helyszínek, azaz Pakisztán és Afganisztán szerepét. Német hírszerző szervek már jó ideje felfigyeltek erre a jelenségre, amit meglehetős aggodalommal kísérnek.

Eddig elsősorban Pakisztán - korábban Afganisztán - számított a terrorista kiképzés fő központjának, az elmúlt időszakban azonban mind több az arra utaló jel, hogy ezt a szerepet az egykori Szovjetunióhoz tartozó közép-ázsiai köztársaságok veszik át. Az idézett szakértők szerint az említett három ország egyes térségei a földrajzi adottságok, illetve a rendkívül fejletlen infrastruktúra miatt a hatóságok számára nehezen megközelíthetők, ugyanakkor épp ezért különösen alkalmasak a terroristák számára lehetséges visszavonulási, továbbá képzési területként. Ezen túlmenően a három ország törékeny belpolitikai viszonyai miatt is a terrorizmus ideális fellegvára lehet. "A jövő válságközpontja erre a térségre tevődhet át" - hangoztatták elemzésükben a szakértők, akik Kína nyugati térségeit is ide sorolták.

Az elemzők ezzel összefüggésben utaltak az elmúlt héten leleplezett németországi merényletkísérletekre, amelyeket az üzbég gyökerű és elsősorban Üzbegisztánban tevékenykedő iszlám radikális Dzsihád Unió vállalt. A szervezet németországi és üzbegisztáni célpontok ellen fenyegetett támadásokkal, s követelte a Bundeswehr által is használt - Üzbegisztánban lévő - termezi légi bázis bezárását. A szakértők ugyanakkor hangoztatták: az al-Kaidával szoros kapcsolatokat fenntartó Dzsihád Unió Közép-Ázsia mellett egyre több sejttel rendelkezik európai országokban is.

Németországban közben a merényletkísérletek kapcsán sajátos vita bontakozott ki az iszlám vallásra áttért személyek megfigyeléséről annak kapcsán, hogy a múlt héten letartóztatott három személy közül kettő az iszlámra áttért német állampolgár volt. Több konzervatív politikus ennek nyomán sürgette az iszlámra áttérők hivatalos regisztrálását, amit mind a koalíciós partner szociáldemokraták, mind az ellenzéki pártok a leghatározottabban elutasítottak. Egy csütörtöki nyilatkozatában Monika Harms szövetségi főügyész is ez ellen foglalt állást, s határozottan óvott az általános iszlámellenességtől, utalva arra, hogy az áttértek túlnyomó többsége békés szándékokkal rendelkezik. A főügyész szigorú jogállami korlátozások mellett sürgette az internet fokozottabb ellenőrzését.

MTI - fidesz.hu