fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Európa irányába terjeszkedne a Lukoil
2007. szeptember 13., 11:59
A Lukoil Holdings, Oroszország második legnagyobb olajtársasága 9 milliárd dollárt különített el az Európai Unió térségében található cégek, köztük olajfinomítók, energiaelosztó és -forgalmazó cégek megszerzésére - értesült a Financial Times a társaság meg nem nevezett vezetőjére hivatkozva.

A lap Leonyid Fedunt, a Lukoil alelnökét idézi, aki szerint "a társaság a korábbiaknál sokkal alkalmasabbnak tartja most a piacot az akvizíciókra. Eddig ugyanis a részvények felfelé mozogtak, magas volt az olajár is, emiatt az eladók nagy várakozásokat fűztek az árakhoz. Most viszont a piac sokkal egészségesebb".

Mint jelentettük, az alelnök keddi londoni sajtóértekezletén arról nyilatkozott, hogy a Lukoil szívesen felvásárolná a közép-európai finomítócégeket, de úgy látja "a protekcionizmus" lehetetlenné tenné az akvizíciókat. Leonyid Fedun elmondta: a Lukoil-csoport szeretné felvásárolni a lengyel PKN Orlen és a Lotos olajcégeket, az osztrák OMV-t és a magyar Mol-t, de a kormányzati ellenállás leküzdhetetlennek tűnik. "Szabad kereskedelemről beszélnek, de senkit nem engednek, hogy belső vagyonukat felvásárolja." - mondta Fedun, aki szerint a LUKOIL természetes vásárlója lehetne a lengyel finomítócégeknek - a PKN Orlennek és a Lotosnak - mivel ezeknek nyersolajat szállít, de - mint mondta - Lengyelország "ideológiailag" nem adja el vagyonát. A lengyel kormányfő szerdán arról beszélt, hogy egyesíteni kellene a PKN-t és a Lotost, mivel a lengyel kormány szeretne egyetlen nemzeti olajcéget látni, és azt megvédeni a külföldi felvásárlásokkal szemben.

Fedun elmondta, hogy a LUKOIL tárgyalásokat folytatott bankárokkal az OMV esetleges felvásárlásáról is, de elvetette a tervet még azelőtt, hogy közvetlenül megkereste volna az OMV-t, mert az osztrák politikai ellenzék ezt lehetetlenné tette. Az alelnök a Mol-lal kapcsolatban elmondta: a Lukoil-t érdekli a Mol - amely az utóbbi időben az OMV ellenséges ajánlatával szemben védi magát - , de véleménye szerint a magyar kormány semmilyen külföldi felvásárlást nem engedne.

MTI - fidesz.hu