fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Rejtély, hogy honnan van pénz a fürdőre
2007. szeptember 14., 06:15
Alig egy héttel a szegedi gigantikus fürdőberuházás beharangozója után egyelőre nem világos, hogy meglesz-e a hárommilliárd forintos támogatás. A Magyar Nemzet írása.

Egymással szöges ellentétben álló információkat kaptunk a múlt héten hivatalosan is beharangozott óriási - hatmilliárd forintos - szegedi élményfürdő-beruházással kapcsolatban.

Mint azt korábban megírtuk, hárommilliárd forintot a beruházó, a közismerten szocialista kötődésű milliárdos, Leisztinger Tamás érdekeltségébe tartozó Hunguest Hotels (HH) Zrt., valamint a város adna össze, a projekt másik felét pedig uniós forrásból kívánják - és ez utóbbival van a baj.

Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) alá tartozó Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) kérdésünkre azt közölte: a Hunguest-csoport valóban nyújtott be projektötletet kiemelt projektként való minősítésre, de az nem érte el a megfelelő színvonalat, "a zsűri döntése alapján nem lett nevesítve az akciótervben, tehát támogatásban sem részesül".

Magyar Nemzet


fidesz.hu