fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A Szovjetunióba hurcolt politikai elítéltekre emlékeztek Szombathelyen
2007. szeptember 15., 18:14
A Szovjetunióba hurcolt és ott hosszú évekig fogságban tartott politikai foglyokra, a szovjet államvédelmi hatóság börtöneiben megkínzottakra és kivégzettekre emlékeztek szombaton Szombathelyen annak a Bagolyvárnak nevezett épületnek a falánál, ahol 1945-47 között több mint négyezer embert ítélt el az akkori rendszer hadbírósága.

A koszorúzással egybekötött kegyeleti ünnepségen Menczer Gusztáv, a Szovjetunióban volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezetének (SZÓRAKÉSZ) elnöke mondott beszédet. Hangsúlyozta, hogy a szovjet munkatáborokból hazatérőknek még hosszú éveket, évtizedeket kellett várnia addig, amíg hivatalosan, "pecsétes papíron" is elismerték hogy bűncselekmény hiányában a jogtalanul ítélték el őket.

"Mi már az elítélésnél tudtuk, hogy ártatlanok vagyunk" - mondta.

Menczer Gusztáv szerint mindezekre azért kell felhívni a figyelmet, mert "5-6 éve a hatalom részéről egy szó sem hangzik el, a történelemkönyvekből pedig mindez kitöröltetett".

Menzer Gusztáv kijelentette a SZÓRAKÉSZ ma is azt tartja legfontosabb céljának, hogy ezek az események nem merüljenek feledésbe, ezért tartják megemlékezéseiket már 17-ik éve, és noha az alapítók már egyre kevesebben vannak az élők sorában, a feladatot gyermekeik, unokáik, leszármazottaik veszik át tőlük.

A megemlékezésen Hende Csaba, a Fidesz országgyűlési képviselője megemlékező beszédében kifejtette: 600 ezer főre becsülik azoknak a számát, akiket Magyarországról hurcoltak a Szovjetunióba "malenkij robotra".

Hozzátette: a hazatértek évtizedekkel később is azzal szembesültek, hogy szenvedéseikért nemhogy kárpótlást nem kaptak, de azokról beszélniük sem volt szabad. A gyanú árnyéka vetült rájuk és a magyar hivatalos szervek úgy tettek, mintha önhibájukból, valamilyen bűnük miatt kellett volna szenvedniük.

MTI - fidesz.hu