fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Házelnök a konszenzusért
2007. szeptember 17., 06:27
Az őszi politikai szezonkezdés, úgy tűnik, meglepetéseket tartogat. Ezeket sajnos egyelőre nem a T. Ház falain belül találni. Tegnap például Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorának nyilatkozott, ami már önmagában rendhagyó esemény. Magyar Hírlap álláspont.

A mondanivalójára pedig még inkább fölkaphattuk a fejünket. A szocialista házelnök fölvetette: egészen a rendszerváltásig visszamenően meg kellene vizsgálni, hogy ki mennyire tartotta be a privatizációs szerződéseket. Véleménye szerint helyes arányokra kell törekedni abban, hogy mi maradjon stratégiai állami tulajdon, és mi kerüljön magánkézbe.

A privatizációs folyamat egyik legérzékenyebb pontja az egészségügy. A Fidesz és a KDNP - a kormánypártok által oly vehemensen támadott - népszavazási kezdeményezései között is szerepel erre vonatkozó kérdés: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az egészségügyi közszolgáltató intézmények, kórházak maradjanak állami, önkormányzati tulajdonban?" Ha a privatizáció immár Szili Katalin által is firtatott felülvizsgálatáról beszélünk, akkor a referendum kiváló alapot teremthet, hogy a szaktárca terveiről véleményt nyilvánítsunk. És arra is, hogy nemet mondjunk az egészségügyi ellátórendszer szétverésére.

A házelnök örömmel venné, ha párbeszéd kezdődne az ellenzék és a kormánypártok között. Kijelentése rímel az Országgyűlés őszi nyitónapján elhangzott államfői beszédre. A Sólyom László által is hiányolt közmegegyezésre várunk abban a kardinális kérdésben, hogy mi maradjon állami tulajdonban, s mit privatizáljanak szigorú ellenőrzés mellett. Amíg azonban a kormányzat nem mutat érdeklődést a köztársasági elnök évadnyitó beszédében is említett "közös alapok" meghatározása iránt, addig konszenzusban aligha reménykedhetünk.

Eddig és ne tovább! Követelhetjük teljes joggal, mert az éj leple alatt adnak magánkézbe bankokat, az új vagyontörvénnyel a nemzeti tulajdon kezelését egy részvénytársaságra akarják átruházni, és minden jel szerint vannak még ötleteik. Vizsgálni kell tehát a privatizációs eljárásokat, mert egymást érték a botrányok. Sok esetben vetődött fel a gyanú a magánosítási eljárások tisztaságával kapcsolatban. Vizsgálni kell azért is, mert a stratégiai fontosságú intézmények, a nagy ellátórendszerek magánosítása kiszolgáltatott helyzetbe hozza a társadalmat. Amikor az OEP-nél is zárórát hirdetnek, és a piacra viszik az egészségünket, s az SZDSZ-es vezetésű tárca elképzelései szerint a kofák farkastörvényei határozzák majd meg ezt a szó szoros értelmében életfontosságú biztosítási területet, akkor a felülvizsgálatot felülbírálatnak kell követnie.

Magyar Hírlap


fidesz.hu