fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kína tiltakozik a Tajvannak szánt fegyverek miatt
2007. szeptember 17., 11:21
Kína hétfőn határozott tiltakozást jelentett be a Tajvannak szánt amerikai fegyvereladás terve ellen.

Az amerikai védelmi minisztérium múlt szerdán tájékoztatta a kongresszust arról a szándékáról, hogy 2,2 milliárd dollár értékben szándékozik fegyvereket és katonai felszereléseket eladni a szigetnek. Az eladandó fegyverek sorában járőrözésre, többek között tengeralattjárók felderítésére használható P-3C típusú repülőgépek, és légvédelmi rakéták szerepelnek.

Mint a kínai külügyminisztérium szóvivője közölte: Peking a fegyverüzletet "Kína belügyeibe való durva beavatkozásnak" tekinti. A szóvivő szerint a "Tajvani-szorosban rendkívül összetett és kényes a helyzet", utalva arra, hogy Csen Suj-pien (Chen Shui-bian) tajvani elnök a szigetnek az ENSZ-be való visszatérését szorgalmazza.

A világszervezet egyik illetékes hivatala ez év júliusában elutasította Tajvan igényét a tagságra, egyben megerősítette az ENSZ-nek azt a korábbi állásfoglalását, hogy a Kínai Népköztársaságot ismeri el teljes jogú tagként.

Tajvan Kínai Köztársaság néven 1971-ig volt az ENSZ tagja. Helyét akkor Peking vette át. A sziget 1949-ben vált külön Kínától, Peking azonban nem ismeri el független államként Tajvant, hanem "lázadó tartománynak" tekinti.

MTI - fidesz.hu