A háború árnyékában beszélgetünk, s alaposan ez rányomja bélyegét az általános hangulatra is. A lakosság nagy többsége, a felmérések szerint 92 százaléka ellenzi háborút, amelybe sokak szerint szép lassan belesodródik az ország. Ön is ilyen borúlátó?

Igen, én is úgy látom, hogy az ország belesodródik a háborúba és ez senki másnak, mint egyes-egyedül a szocialista kormányzatnak a felelőssége, amely az elmúlt hónapokban összetévesztette a diplomáciát a színjátékkal. A diplomácia ugyanis a döntéseknek, a tetteknek és a szavaknak az összhangját, míg a színjátszás a tetteknek és a szavaknak az ellentmondását jelenti. A kormányzat tettei egy logikára fűzhetők fel: Feltétel nélkül teljesíti, amit az Egyesült Államok elvár Magyarországtól. A szavak eközben arról szóltak, hogy támogatja a békét, azt, hogy csak az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazásával induljon katonai akció, tehát kiáll a közös nemzetközi fellépés mellett. A kormány az egységes európai álláspont kialakításáról, Magyarország szuverenitásának maximális tiszteletben tartásáról beszélt. A szavak ezenkívül arról szóltak, hogy a taszári bázison kívül Magyarország semmilyen szerepvállalásra nem készül. Minden tett és cselekedett ellentétes volt azonban ezekkel a kijelentésekkel, s ma elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor Magyarországra úgy tekintenek a világban, mint Amerika hűséges csatlósára.

Bonyolítja a helyzetet, hogy hogy az Irak elleni támadás a Biztonsági Tanácsa a felhatalmazása nélkül indul el. Az Egyesült Államok ugyan ekként értelmezi az ENSZ 1441-es határozatát, a nemzetközi közösség nagy része azonban elutasítja ezt az álláspontot. Jogi értelemben tehát Irak megtámadása agresszió, sérti az ENSZ alapokmányát, mély válságba taszítva a szervezetet...

Az amerikai katonai fellépésre nemzetközi felhatalmazás az én jogértelmezésem szerint nincsen. Ebben a kérdésben azonban a kormány még nem osztotta meg velünk az álláspontját, ám a nemzetközi felhatalmazás kérdése szemmel láthatóan nem érdekli. Kovács László ugyanis már hónapokkal ezelőtt bejelentette, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozata nélkül is támogatja az amerikai katonai fellépést. Nem nagyon csodálkozhatunk tehát, hogy a magyar vezetés kiáll az Egyesült Államok háborúja mellett.

A háború és béke kérdése sok országban, így nálunk is belpolitikai kérdéssé vált, megosztja a politikai erőket. E kényes helyzetben morális, jogi szempontok ütköznek szövetségesi kötelezettségekkel, s mindez kerül be egy belpolitikai kontextusba. A Fidesz korábban a Biztonsági Tanács felhatalmazásához kötötte a légtér átengedését. Megjegyezném ezzel kapcsolatban, hogy az átrepülést a katonai akciót talán legélesebben elítélő Franciaország is megengedte. A BT-felhatalmazás hiányában mi e kérdésben a Fidesz álláspontja?

Előszöris, mi nem kaptunk arról tájékoztatást, hogy miről szólt a legutóbbi amerikai felkérés. A konkrét kérdésre akkor tudnék érdemben válaszolni, ha ezt megtenné a kormány, s ennek nyomán kezdeményezné az egyeztetést. Lényegében azonban nem is arról van szó, hogy Magyarország miként dönt a légtér átengedésének kérdésében, hanem arról, támogatja-e az egyoldalú katonai fellépést. Az erre adott igenlő válasz jelenti az alapvető különbséget ma a Fidesz és a kormányzati elképzelések között. Mi ugyanis nemzetközi felhatalmazás hiányában nem támogatjuk az amerikai katonai akciót, mégpedig azért, mert a nemzetközi rend alapjait fenyegeti ez a helyzet. Az ENSZ és az általa fenntartott nemzetközi jogrend került alapvető veszélybe, nem beszélve a NATO-ról és az Európai Unióról. Ha létezne jelenleg olyan magyar külpolitika, amely nem az amerikai elvárások feltétel nélküli teljesítésének rendeli alá a döntéseit, hanem a nemzeti érdekeket igyekezne megtalálni ebben a jelenlegi hatalmas globális zűrzavarban, akkor kalkulálta volna, hogy érdekérvényesítésünknek meghatározó kerete rövidesen az Európai Unió lesz. Az EU jövőjét pedig alapvetően torpedózhatja meg a kibontakozott nemzetközi válság. Ez egyben azt jelenti, hogy Magyarország polgárosodási vagy modernizációs kilátásai is nagy mértékben szenvednek kárt. Természetesen más elemet is említhetnék arra, hogy hol található meg a magyar nemzeti érdek ebben az összefüggésrendszerben. Ez azonban szemmel láthatóan nem szerepel a kormányzat prioritásai között. Nem mérlegelte ugyanis, hogy a nyolcak levele tőr az Európai Unió közös védelmi és biztonsági politikájának a hátában.

A nyolcak levelével valóban kényes helyzetbe evezte magát a magyar diplomácia. Különösen kínos, hogy - mint ezt Kovács László is elismerte - nem egyeztetett az Euróoai Unió két vezető országával, Franciaországgal és Németországgal. A Fidesz-kormány erős atlanti elkötelezettségére alapozva azonban a belpolitikai vitákban felvetődött az is, hogy ha nem is gondolkodás nélkül, harmadikként, de Orbán Viktor is aláírta volna e levelet. Valóban?

A nyolcak levelében kapcsolatban arról beszélni, hogy Orbán Viktor vagy a Fidesz-kormány is aláírta volna, a Fidesz politikájának a jóhiszeműségét kérdőjelezi meg. A magunk részéről ugyanis egyértelművé tettük, hogy e levél aláírását stratégiai hibának tartjuk. Ez az ügy azonban felveti azt a problémát is, hogy a kormányzat a döntései során nem csupán az Amerikán kívüli világot hagyja teljesen figyelmen kívül, hanem alapvető alkotmányos szabályokat is. A magyar kormányfőnek ugyanis nincsen joga a háború és béke kérdésében dönteni. A magyar alkotmányos rendszer nagyon szigorúan a parlament döntéséhez kapcsolja háborús kérdésekben a jogi kompetenciát. Úgy is mondhatnám, hogy Magyarország a legnagyobb mértékben meg kívánja kötni ezekben a kérdések a parlament által a kormányzat kezét. Márpedig a nyolcak levele, majd az, hogy ezt követően január 30-tól március 19-ig a magyar miniszterelnök nem tett eleget az Országgyűlés Külügyi Bizottsága meghívásának, ráadásul eközben egy 1998-as parlamenti határozatra hivatkozva megkerüli a légtérhasználat kérdésében a törvényhozást, végül a kormányfő kimentésének udvarias, diplomáciai formájára sem ügyelve az utolsó pillanatban lemondja megjelenését a bizottság előtt, azt jelzi, hogy a kormányzat megfutamodik, kibújik az alkotmányos felelősség alól. Egyben felveti azt a kérdést is, hogy az Egyesült Államok iraki politikája lehet-e elegendő indok a jogállamiság, a nemzetközi rend kiiktatására a magyar kül- és belpolitikából.

Stier Gábor, Magyar Nemzet