fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A menetrend forgatókönyve
2007. szeptember 18., 06:03
Gyurcsány Ferenc szerint a reform eddig minden részletében egy-egy kisebb politikai, gazdasági sikertörténet. A miniszterelnök bátran vezényli tovább kicsiny, de elszánt csapatát a sikerek útján; a biztonság kedvéért konkrét politikai menetrendet is készít, hogy lehetőleg minden egyes pártolója tudja, mi lészen a következő lépése, s az ország többi lakója se feledje el, hol a helye. A Magyar Nemzet írása.

Ám miközben a kormányfő pártja tagjainak tennivalóit tervezgeti, egyes párttagok az ő további sorsát szeretnék elrendezni. Bennfentesek állítják, a szocialista párton belül merész, radikális megoldásokat modellező forgatókönyvek készülnek és forognak arról, hogy a párt mélyrepülését megállítsák, még azon az áron is, hogy megszabadulnak egyrészt a főnöktől, másrészt a szövetségestől, s belekényszerülnek az előre hozott választásokba.

Lehet, a választásokat elveszítenék, de elkerülnék a megsemmisítő vereséget. Az informátorok szerint nemcsak a folyton követelődző, zsaroló SZDSZ jelent súlyos tehertételt az MSZP számára, hanem a végsőkig lejáratódott pártelnök-miniszterelnöktől is szívesen elbúcsúznának.

Kár lenne tagadni, örömmel és megelégedéssel fogadjuk az efféle információkat a szocialisták háza tájáról, s hajlamosak vagyunk minden kétkedés nélkül hitelt adni ezeknek. Pedig tudjuk, a baloldal nemcsak fegyelmezett, hanem kellően megdolgozott, erősen kézben tartott társaság, amelynek kifizetődőbb az engedelmesség, mint az önállóskodás.

Nem árt ezért óvatos fenntartásokkal kezelnünk az egyébként roppant tetszetős forgatókönyveket, főleg, hogy hitelesített példány nem áll a rendelkezésünkre. Ugyanakkor mutatkoznak jelek, amelyek valóságos szocialista rebellió létezésére utalnak. Aligha elképzelhető, hogy a Gyurcsány-féle szcenárium része lett volna Szili Katalin nyilatkozata a rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

A házelnök oly ötletekkel hozakodott elő, amelyekkel a Kossuth téri tüntetők között tomboló sikert aratna - egy kormányülésen már kevésbé. A privatizációs szerződések vizsgálata a magyar politikai "közmegegyezés" szerint a radikális jobboldal követelése, miként csak a modernizáció, a reformok ellenségei vetik fel az állam szerepének tisztázását az egészség- és az oktatásügyben.

Valószínűtlen, hogy a Gyurcsány kormányozta koalíció magáévá tenné ezeket a gondokat, így Szili vágyálmainak roppant csekély a realitásuk. A házelnöknő amolyan ábrándozós típus, aki gyakran nyilvánosan is eltűnődik: mi lenne, ha egyszer tisztességesen, gerincesen, öntudatosan cselekednék, ám amikor ráébred a valóság kiábrándító silányságára, pártja érdekeit előtérbe helyezve olykor a törvénytelenséget is vállalva dönt és ténykedik.

Szili Katalin hajdan belekötött Gyurcsányba, azóta hol szánja-bánja bűnét, és kompenzál, hol büszke magára, és lázadozik. Tény, Gyurcsány ígéretéhez híven nem őt választották köztársasági elnöknek, ám a közéletből sem lehetett kiiktatni. Akad viszont fölösen számos szocialista, aki joggal érzi úgy, hogy a kormányfő és szűkebb haveri köre kiejtette őt a pikszisből.

A nagy lenyúlásokból, a zsíros bevételekből csak Gyurcsány sleppje részesedik, amely galeribe holmi történelmi érdemek, az elvhűség és a pártszerűség alapján szinte lehetetlen bekerülni. A miniszterelnök azokat respektálja, akik a hajdani ifjúkommunista szövetség pécsi szekciójában bizonyították emberi silányságukat, szakmai alkalmatlanságukat (Kondorosi, Petrétei stb.), vagy üzlettársként mutyiztak vele (Szetey, Szilvásy és hasonszőrűek).

A szocialisták többsége, távol a konctól, be kellene érje a sikerpropagandával és a reformerszólamokkal. Ők, akik kisemmizettnek érzik magukat, könnyen gyárthatnak koalíciót felrúgó, Gyurcsány-mentes forgatókönyveket, túlélésük, nyomorúságos hatalmuk átmentése, talmi kiváltságaik megőrzése reményében. Az ország sorsáról, javáról, felemelkedéséről nem szólnak ezek a "forgatókönyvek" sem. Természetesen.

Ugró Miklós, Magyar Nemzet


fidesz.hu