fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Újabb ígéret marad beváltatlan?
2007. szeptember 18., 06:10
Teljesítetlen maradhat az államadósság kamatterheire vonatkozó korábbi kormányzati ígéret, amelyet pedig a konvergenciaprogram is rögzített. A Magyar Nemzet írása.

Veres János pénzügyminiszter ugyanis tegnap az MTA Világgazdasági Kutatóintézet által rendezett konferencián azt közölte, hogy 2009-ben az államháztartás hiánya úgy lesz 3,2 százalékos, hogy a központi költségvetés egyenlege már többletet mutat.

Veres szerint hazánk csak akkor lesz képes a deficitet a maastrichti követelménynek megfelelő 3 százalék alá szorítani, ha az elsődleges költségvetési egyenleg pozitívvá válik, hiszen az államadósság törlesztése önmagában a GDP 3 százalékát jelenti.

A bejelentésnek ugyanakkor ellentmond, hogy a konvergenciaprogram már 2008-ra rögzítette a központi költségvetés túlköltekezésének megszüntetését, azaz a kamatkiadások nélkül számolt egyenleg hiányának felszámolását. Hasonló célokat helyezett kilátásba Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is az államháztartás átalakításáról szóló tavalyi terveiben.

A konvergenciaprogram egyébként nullaszázalékos elsődleges szaldót határozott meg a jövő évre vonatkozóan az Európai Unióhoz, míg 2009-re 0,9 százalékos többletet jósolt, tehát azt rögzítette, hogy a kamatterhek nélkül a büdzsébe már több pénz folyik be a kiadásoknál. Veres nyilatkozatával most mindez kétségessé vált, miként az is, hogy a GDP-hez mért államadósság valóban csökkenhet-e már 2009-ben.

Magyar Nemzet


fidesz.hu