fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
,,Biztonságon közlekedni egy életúton"
2007. szeptember 19., 12:23
Közlekedésbiztonságot növelő programsorozat várja a soproniakat a Káposztás utcai stadion területén.

A Magyar Autóklub szervezésében ,,Biztonságon közlekedni egy életúton" elnevezéssel közlekedésbiztonsági programsorozat indult Sopronban a Káposztás utcai stadionban, ahol a jövő hét végéig naponta 8-18 óra közt várják az érdeklődőket.

Dr. Simon István alpolgármester elmondta: a város fontosnak tartja a biztonságos közlekedést, ezért is örül a kezdeményezésnek, hogy közlekedésbiztonságot erősítő rendezvénynek helyet adhat. Kifejtette: a gyermekek egyrészt fogékonyabbak az ismeretekre, ezért a közlekedési ismeretek oktatásába is más kisiskolás koruktól fogva be kell vonni őket, annál is inkább, hogy veszélyérzetük kevésbé működik. Harmadrészt a felnőttekre való közvetett ráhatás is hatékonyabban érhető el a gyermekeken keresztül.

A programot elindító, bemutatóval egybekötött eseményen a Magyar Autóklub közlekedésbiztonsági üzletágának igazgatója, Mészáros Ferenc elmondta a Magyar Autóklub évek óta jelentős erőfeszítéseket tesz a közlekedés biztonságának növelése érdekében.

A felállított tesztpályán begyakorolhatóak az egyes vezetési helyzetek, lesznek előadások, amelyeken - többek között - a kisgyermekek biztonságos szállítása, a várandósság ideje alatti közlekedés is szóba kerül - ,lehetőség nyílik a KRESZ-ismeretek felfrissítésére, továbbá vezetéstechnikai továbbképzésre is sor kerül a Magyarországon egyedülálló mobil vezetéstechnikai pályán. Az általános iskolák felső tagozatos diákjainak tanórán kívüli oktatása keretében "Fékezd magad!" bemutató, továbbá távolságbecslő program, "Ki a mester két keréken?" kerékpáros oktatás is része a baleset-megőzést célzó programsorozatnak.

A jogosítvánnyal rendelkezők KRESZ és vezetéstechnikai továbbképzésen vehetnek részt, a biztonsági öv szerepét szimulátoron mutatják be az érdeklődőknek, és gokartozásra, vetélkedőkre is lesz lehetőség.

sopron.hu- fidesz.hu