fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Keszthelyen találkoznak a visegrádi államfők
2007. szeptember 19., 18:00
Visegrádi államfői csúcstalálkozó lesz csütörtökön és pénteken a keszthelyi Festetics Kastélymúzeumban.

Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője a távirati irodának szerdán elmondta: a V4 elnöki találkozó éves rendszerességgel létrejövő csúcstalálkozó, amelyen mindig az az ország a házigazda, amelyik a visegrádi négyek elnökségét is adja. Mint kiemelte, a magyar fél a csúcstalálkozó keretében nemcsak a helyszínt biztosítja, de a napirendre is javaslatot tesz. Hozzátette: két fő napirendi pont körül zajlanak majd a megbeszélések, melyek közül az egyik a négy ország közös, immár hároméves európai uniós tagsága. A másik napirendi pont a négy országot egyaránt érintő schengeni csatlakozással kapcsolatos - mondta a főosztályvezető.

Kumin Ferenc megjegyezte: ugyanúgy, ahogy az EU-hoz is egyszerre csatlakoztak, a schengeni övezethez is együtt csatlakoznak a visegrádi országok 2008. január elsejétől. Mint hangsúlyozta, a schengeni övezethez való csatlakozás felveti azt is, hogy hogyan lehet a négy országot érintő közlekedési folyosókat fejleszteni. A vendéglátó Sólyom László magyar köztársasági elnök meghívását a kétnapos találkozóra Václav Klaus cseh, Lech Kaczynski lengyel és Ivan Gasparovic szlovák államfő egyaránt elfogadta.

A csúcstalálkozó előtt Lech Kaczynski lengyel államfő és Sólyom László magyar köztársasági elnök megkoszorúzza a 2002. július 1-i lengyel buszbaleset áldozatainak emlékére felállított kopjafát a 7-es, 68-as és 76-os főút körforgalmi kereszteződésénél. (Balatonszentgyörgy közelében, a holládi elágazásnál történt balesetben a lengyel busz 51 utasa közül 19-en meghaltak. A lengyel zarándokok Horvátországon keresztül a bosznia-hercegovinai búcsújáróhelyre, Medjugorjéba tartottak.) Sólyom László, a találkozó házigazdája a keszthelyi Festetics Kastélymúzeumnál fogadja hivatalosan az államfőket és feleségüket.

A köztársasági elnökök plenáris ülésének első része csütörtökön a Kastélymúzeum Könyvtártermében lesz. A megbeszélés után az elnöki párok a Kastélymúzeumból közös sétára indulnak a Kastély utcán és a keszthelyi sétálóutcán, a Kossuth Lajos utcán. A napot zenei programmal egybekötött balatoni sétahajózás zárja Keszthelyről Badacsonyba. A köztársasági elnökök plenáris ülésének második része péntek délelőtt tíz órakor kezdődik, majd kora délután közös nemzetközi sajtótájékoztatót tartanak. A V4 államfői csúcstalálkozó az államfők közös faültetésével zárul a Kastélymúzeum belső udvarában.

A "Visegrádi csoport" Magyarország, Csehország, Szlovákia (1993. január 1-jéig Csehszlovákia) és Lengyelország lazán szervezett együttműködési kerete. A regionális szerveződést a szétesett szovjet külső birodalom közép-európai részének összefogása érdekében Magyarország, Csehszlovákia valamint Lengyelország hívta életre annak érdekében, hogy az európai egységhez való csatlakozás összehangoltan történjék. Az első csúcstalálkozót 1991. február 15-én Budapesten és Visegrádon rendezték (utalva a hajdani magyar, cseh, lengyel uralkodók 1335-ös visegrádi találkozójára). A magyar küldöttséget Antall József kormányfő, a csehszlovákot Václav Havel köztársasági elnök, a lengyelt Lech Walesa államfő vezette. A tárgyaló felek megállapodtak abban, hogy évente egy alkalommal hasonló csúcstalálkozót tartanak, évente kétszer pedig a külügyminiszterek találkoznak. A résztvevők az együttműködés alapjait rögzítő Együttműködési Nyilatkozatot Visegrádon írták alá.

A legutolsó V4 államfői csúcson, 2006. szeptember 15-16-án, Václav Klaus cseh, Lech Kaczynski lengyel, Sólyom László magyar és Ivan Gasparovic szlovák köztársasági elnök a Prága melletti Lány kastélyában elsősorban a közép-európai regionális együttműködésről, valamint a schengeni övezet tervezett kiszélesítéséről folytatott eszmecserét.

MTI - fidesz.hu