fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
32 milliárdos kártérítést kérnek a kartellező autópálya építőktől
2007. szeptember 21., 12:07
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) 32 milliárd forint kártérítést követel az autópálya építések során bizonyítottan kartellező cégektől, amiről pénteken postázták az értesítést az érintetteknek - tájékoztatta Reményik Kálmán, a NIF Zrt. elnök-vezérigazgatója pénteken az MTI-t.

A NIF (korábbi nevén Nemzeti Autópálya Zrt.) elnök-vezérigazgatója azt mondta: az autópálya építő cégek a teljesítésre 2007 novemberig kapnak határidőt. Megállapodás hiányában pedig az NIF Zrt. polgári peres eljárást indít ellenük - tette hozzá Reményik Kálmán.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa 2004 júliusában összesen 7,043 milliárd forint bírsággal sújtotta a Betonút Rt.-t, a Strabag Rt.-t, a Hídépítő Rt.-t, az Egút Rt.-t és a Debmút Rt., mert a társaságok versenykorlátozó módon felosztották egymás között az akkori Nemzeti Autópálya Rt. által kiírt és 2002 végén zárult nyílt közbeszerzési eljárás során az összesen 59,91 kilométerre szóló, bruttó 160 milliárd forint értékű megbízást.

A határozat értelmében a Strabag Rt.-nek 2,468 milliárd forint a Betonút Rt.-nek 2,212 milliárd forint, a Hídépítő Rt.-nek 1,371 milliárd forint, az Egút Rt.-nek és a Debmút Rt.-nek 496-496 millió forint bírságot kellett fizetnie. A cégek bírósághoz fordultak, de a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nyerte meg a pert, mert a Fővárosi Ítélőtábla 2007. augusztus 29-én kihirdetett ítéletében jogerősen helybenhagyta a Fővárosi Bíróság által 2006-ban hozott ítéletet, egyben a felperesek keresetét elutasította. A NIF elnök-vezérigazgatója arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az egyes cégektől a versenyhivatali bírságuk arányában kérik a kártérítést.

MTI - fidesz.hu