Az elkövetkezendő években eldől, hogy Európa képes lesz-e elmozdulni az egységes piac irányába, vagy megmarad a nemzeti határokban gondolkodó gazdaságpolitikák bonyolult egyeztetésénél. A egységes európai gazdasági színtér kiépítésének próbaköve az energetikai ágazat lesz. A globalizáció egyik legjelentősebb színtere ugyanis az energetika, és ezt a folyamatot nem lehet leállítani az európai nemzetállamok határain.

Az uniós tagállamok kormányai viszont joggal félnek attól, hogy ha kiengedik a kezükből a nemzeti energiapiac szabályozóit, akkor végleg elvesztik az ellenőrzést a nemzetgazdaságok felett. Ha nem sikerül Brüsszelnek kompromisszumot kötnie a tagállamokkal, és a jelenlegi költségvetési időszak végére, azaz 2013-ra nem tud kialakítani egységes energetikai szabályozást, akkor az unió 2020-ig menthetetlenül lemarad az egységes piacot jelentő Egyesült Államok és Kína mögött. Egyrészt azért, mert az utóbbi kettő jóval hatékonyabb lesz az energiafelhasználásban, másrészt azért, mert az energiahordozók beszerzésével is súlyos gondok lesznek. Vagyis a gazdasági fejlődés felgyorsításának energetikai háttere nem lesz biztosítva az elkövetkezendő évtizedekben.

A válás kínjai

A bíró kimondta a válást, de a házastársak nem fogadják el az ítéletet. Körülbelül így fogalmazhatnánk meg az Európai Bizottságnak és az unió gazdaságát meghatározó tagországoknak az energetikai reformhoz való viszonyát. A brüsszeli bizottság a múlt héten közzétette energetikai reformcsomagtervét, amelynek lényege az, hogy a kitermelő vállalatokat le kell választani az elosztó hálózatokról. Jelenleg olyan a helyzet az európai energiapiacon, mintha az autópálya-hálózatot a kamionokat üzemeltető legnagyobb fuvarozó társaságok uralnák az egyes tagországokban.

Ha a legfőbb szállító tulajdonában van az út, akkor onnan igyekszik kizárni a versenytársakat. Emellett az aszfaltot sem újítja fel rendesen -, hiszen akkor a konkurencia is gyorsabban ér célhoz -, csak épp annyira, hogy a saját kamionjai biztonságosan közlekedhessenek rajta. Ráadásul az úthasználatért sokkal többet kér, mint ha versenyben lenne. Így egy idő után az utak minősége elmarad majd a versenyhelyzetben élő térségekben elért színvonaltól, viszont sokkal drágább lesz a szállítás, mint ott, de rosszabb utakon.

Ez a helyzet viszont hosszú távon veszélyezteti az ellátás biztonságát, mert egy idő után nem tud lépést tartani a megnövekedett igényekkel. A monopolhelyzetben levő vállalat ugyanis képtelen rugalmasan reagálni a piac jelzéseire, nem győzi ellátni a megnövekvő igényeket. A konkurencia kizárása miatt folyamatosan lerobbanó infrastruktúra egy idő után már annyira elavul, hogy még ha egyszerre be is engednék kisebb versenytársaikat a piacra, akkor sem tudnának megfelelni az igényeknek, mert a szállítási útvonalak nem bírnák lebonyolítani a megnövekedett forgalmat.

A francia ellenállás

Ezt igyekszik elkerülni az energetikában a brüsszeli bizottság javaslata, ám a legjelentősebb tagországok ezzel homlokegyenest ellenkező módon gondolkodnak. Párizsban és Berlinben úgy tartják, hogy a nemzetközi versenytársak, a többi között az orosz gázóriás, a Gazprom terjeszkedésének csak a nyersanyag beszerzésétől az értékesítésig a teljes láncolatot átfogó, integrált energetikai nagyvállalatok tudnak ellenállni. Szerintük csak így lehetnek olyan tőkeerősek, hogy megóvják a saját nemzeti hálózataikat és ellátásuk biztonságát az ellenséges külföldi felvásárlóktól.

A Európai Bizottság reformcsomagterve ezt úgy igyekszik kiszűrni, hogy a felvásárlást brüsszeli jóváhagyáshoz köti, és a jelentkezők csak akkor kaphatnak majd engedélyt, ha anyaországukban már túl vannak ezeken a reformokon. Ez esetben a felvásárló nem élhetne vissza hazai monopolhelyzetéből adódó versenyelőnyével az európai piacon.

A tagországok azonban nem hisznek abban, hogy a brüsszeli bürokrácia útját tudná állni a globális pénzpiacokon hatalmas erőkkel nyomuló külföldi versenytársaknak. Ezért inkább a hazai erők konszolidálásával igyekeznek elejét venni betörésüknek. A francia kormány nemrégen egyesítette a Gaz de France-t (GDF) és a Suezt, létrehozva a világ harmadik legnagyobb közművét. Az Éléctricité de France és a GDF-Suez mellett most dolgoznak egy harmadik óriás létrehozásán, mely a világ legnagyobb nukleáris vállalatát, az Arevát, a berendezésellátást biztosító Alstomot és a Bouygues építőipari és telekommunikációs holdingot egyesítené.

A brüsszeli tervekkel szembeni francia ellenállásban ezúttal a németek a leghűségesebb szövetségesek, az áram- és gázárak július elseji felszabadítása jegyében a legolcsóbb hazai szintre igyekeznek levinni a közszolgáltatás tarifáit. A lipcsei áramtőzsdén egy megawattóra mégis másfélszer annyiba kerül, mint a szomszédos Ausztriában.

Európa gyakorlatilag megosztott az energetikai reformot illetően. A német-francia tengelyhez csatlakozott Ausztria, Bulgária, Ciprus, Görögország, Luxemburg, Lettország és Szlovákia is. Velük szemben áll nyolc ország Dánia vezetésével - köztük Magyarország is -, támogatva a termelők és a hálózatok tulajdonosi szétválasztását.

Orosz gázrulett

Az unió megosztottságát lelkesen támogatja az orosz külpolitika. A vadakat ismerők jól tudják, hogy ha a medve feltűnik a láthatáron, akkor azok a kisebb állatok jelentik a legnagyobb veszélyt az emberre, amelyek a bundás elől menekülve pont ránk hozzák a fenevadat. Miután az oroszok leállították a balti országokon keresztüli olajexportjukat, és betiltották a lengyel élelmiszerimportjukat, legújabban a svédekkel és az olaszokkal kereskedelmi, a spanyolokkal és a britekkel pedig kémügyek miatt keveredtek konfliktusba. Az orosz kormány a saját érdekeit egyenként igyekszik érvényesíteni az uniós tagállamokkal szemben, ami nem is lenne gond mindaddig, amíg cserébe szavatolni tudja az európai államközösség biztonságos energiaellátását. Az orosz szállítóknak azonban a szakemberek szerint súlyos nyersanyaggondokkal kell szembenézniük a közeljövőben.

A Financial Times szervezésében Budapesten az európai gázellátás jövőjéről szeptember közepén megrendezett konferencián egyértelműen kiderült: Európának 2020-ig legalább százmilliárd köbméterrel több földgázra lesz szüksége a jelenleginél. Ez azt jelenti, hogy az orosz exportőrnek 2010-re kétszázmilliárd köbméterre kell felfuttatnia európai kivitelét, miközben a volt szovjet tagköztársaságokba is el kell juttatnia legalább 112 milliárd köbmétert.

Tekintettel arra, hogy a Gazprom nyugat-szibériai óriásmezőinek termelése jövő évtől a szakértők szerint jelentősen csökkenni kezd, az orosz gázóriás 2010-re legfeljebb a jelenlegi 547-550 milliárd köbméter körüli szinten tudja stabilizálni éves kitermelésének teljes mennyiségét.

A hetvenmilliárd dollárnyi beruházást igénylő és évi százötvenmilliárd köbméter felhozatalára képes jamali mezők kiaknázása 2010 utánra tolódott. Ha tehát a kitermelés 550 milliárd köbméter marad, és 312 milliárd kell az exportkötelezettségek teljesítéséhez, akkor csak 238 milliárd marad hazai fogyasztásra. A gond csak az, hogy az orosz belső fogyasztás már 2004-ben meghaladta a 350 milliárd köbmétert, és a szakértői becslések szerint a jelenlegi hét százalék körüli gazdasági fejlődés mellett 2010-re az igény el fogja érni az 545 milliárd köbmétert, vagyis csaknem a teljes kitermelést. Még ha sikerül is beszerezni a lekötött évi maximum 85 milliárd köbmétert Türkmenisztánból és Kazahsztánból, akkor is több mint kétszázmilliárd köbméteres hiány lesz az orosz ellátásban.

Vlagyimir Putyin elnökségének második időszakában gyökeres fordulatot vett a Kreml energetikai politikája, és a piaci viszonyok kiterjesztése helyett az állami monopóliumok helyzetének megerősítésére összpontosítanak. Az orosz állami monopóliumok energiahatékonysága azonban az európai vállalatok mutatóinak a felét-harmadát sem éri el, s ebben a Putyin-korszak után sem lesz változás.

Az orosz kormányzat már most is minden lehetséges eszközzel megpróbálja korlátozni a belső fogyasztás dinamikus növekedését, de ezt az irányvonalat sem gazdaságilag, sem politikailag nem lehet sokáig tartani.

Szalontay Mihály, Magyar Hírlap


fidesz.hu