fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Benes-dekrétumok: Német és osztrák tiltakozás
2007. szeptember 25., 06:26
A Benes-dekrétumok szlovák parlamenti megerősítése miatt egy német európai parlamenti képviselő azt szorgalmazta hétfőn, hogy az Európai Parlament elnöke hivatalosan tiltakozzon a szlovák kormánynál. Az ellenzéki Osztrák Szabadságpárt szóvivője kijelentette: a dekrétumok megvédése nem más, mint a kitelepítések és a gyilkosságok igazolása. Az MNO írása.

Markus Ferber, az Európai Parlament (EP) néppárti frakcióján belül működő CSU-csoport elnöke nyilatkozatban szögezte le: a szlovák parlamenti határozat, amelyet a szélsőjobboldali Szlovák Nemzeti Párt indítványozott, alapvetően szembehelyezkedik az európai jogi normákkal. Felszólította az EP elnökét, Gert Pötteringet, hogy hivatalosan tiltakozzon a pozsonyi kormánynál.

Megfelelő válasz

A hivatalos Magyarország megtalálta a megfelelő szavakat arra a provokációra, amelyet a szlovák parlament okozott a Benes-dekrétumok érinthetetlenségének kinyilvánításával - közölte hétfőn az ellenzéki Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) kitelepítettek ügyében illetékes szóvivője.

Manfred Haimbuchner úgy vélekedett, hogy a dekrétumok megvédése nem más, mint a kitelepítések és a gyilkosságok igazolása. Rámutatott arra is, hogy az emberi jogokba ütköző rendeletek bírálata nem jelenti az államhatárok megváltoztatásának követelését, amellyel a csehek és a szlovákok, tévesen, mindig ürügyként hozakodnak elő. "Ezt a nyilvános magyar reagálások világossá tették" - állapította meg az FPÖ illetékese, megemlítve, hogy a baloldali és jobboldali magyar pártok, a magyar állampolgárok érdekeit képviselve, egyként elítélték a szlovákok eljárását.

Nyilatkozatában Haimbuchner föltette a kérdést, vajon miért nem lép fel hasonló elszántsággal és határozottsággal az osztrák kormány, illetve a többi osztrák párt a Benes-dekrétumok által ugyancsak érintett szudéta- és kárpátaljai németek érdekében, eleget téve az osztrák lakosság képviselőjeként rájuk háruló kötelezettségnek. Szerinte ezen túlmenően Európa szavahihetőségéről is szó van az emberi és az alapvető jogok terén.

MTI, MNO


fidesz.hu