fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
FPÖ-szóvivő: Magyarország helyesen cselekszik a Benes-dekrétumok ügyében
2007. szeptember 25., 07:50
A hivatalos Magyarország megtalálta a megfelelő szavakat arra a provokációra, amelyet a szlovák parlament okozott a Benes-dekrétumok érinthetetlenségének kinyilvánításával - közölte hétfőn az ellenzéki Osztrák Szabadságpártnak (FPÖ) a kitelepítettek ügyében illetékes szóvivője.

Manfred Haimbuchner úgy vélekedett, hogy a dekrétumok megvédése nem más, mint a kitelepítések és a gyilkosságok igazolása. Rámutatott arra is, hogy az emberi jogokba ütköző rendeletek bírálata nem jelenti az államhatárok megváltoztatásának követelését, amellyel a csehek és a szlovákok, tévesen, mindig ürügyként hozakodnak elő. "Ezt a nyilvános magyar reagálások világossá tették" - állapította meg az FPÖ illetékese, megemlítve, hogy a baloldali és jobboldali magyar pártok, a magyar állampolgárok érdekeit képviselve, egyként elítélték a szlovákok eljárását.

Nyilatkozatában Haimbuchner föltette a kérdést, vajon miért nem lép fel hasonló elszántsággal és határozottsággal az osztrák kormány, illetve a többi osztrák párt a Benes-dekrétumok által ugyancsak érintett szudéta- és kárpátaljai németek érdekében, eleget téve az osztrák lakosság képviselőjeként rájuk háruló kötelezettségnek. Szerinte ezen túlmenően Európa szavahihetőségéről is szó van az emberi és az alapvető jogok terén.

MTI - fidesz.hu