fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Egy fontos lépéssel közelebb
2007. szeptember 25., 10:35
Ma már nem kell elérhetetlennek tűnő földrajzi távolságokból példákat említeni ahhoz, hogy mindenkinek egyértelmű legyen: a globális felmelegedés, ahogy a megnevezése is mutatja, egyik államnak sem belügye.

A környezeti károk nem állnak meg az országhatárokon, fittyet hánynak a politikai földrajzra. Láthattuk ezt a Rába osztrák és Tisza román eredetű szennyezése esetében is - hiszen a gondok mindkét esetben magyar területen jelentkeztek.

Több nemzetközi megállapodás igyekezett már rögzíteni a környezetvédelmi elvárások általános normarendszerét. Az 1992-ben Rio de Janeiróban aláírt egyezményben alapelveket fogalmaztak meg az erőforrások hasznosításáról, a környezet védelméről és az egyes országok együttműködésének alapelveiről. De példaként említhetjük a kiotói egyezményt is, amelynek betartása és betartatása még ma is sokszor ütközik üzleti érdekekbe.

Szakemberek már huzamosabb ideje szorgalmazzák a megújuló energiaforrások hasznosítását: olyan felhasználható forrásokat sorolunk ide, amelyek folyamatosan rendelkezésre állnak vagy újratermelődnek, mint a nap-, szél- és vízenergia vagy a biomassza. Egy fontos lépéssel kerültünk közelebb a nemzetközi törekvésekhez azzal, hogy hazánk tegnaptól tagja annak a Megújuló Energia és Energiahatékonysági Együttműködés nevű szervezetnek, amelyet 2003-ban hoztak létre a brit kormány kezdeményezésére. Mivel Magyarországon nincsenek meg a megfelelő környezeti adottságok az egyébként legkönnyebben hasznosítható vízenergia felhasználásához, más megoldás után kell nézni. Minden egyes régióban fel kell mérni, hogy melyik az a módszer, amelyik ott helyben a leginkább hasznosítható. Ennek a tevékenységnek az elindításába és szervezésébe bekapcsolódhatnak a civilszervezetek is, sőt egyfajta népi mozgalommá alakulhat a megújuló energiaforrások felhasználása.

Ez azonban csak akkor képzelhető el, ha a kormány megfelelő adókedvezményekkel támogatja, felkarolja a kezdeményezéseket - ahogy már több országban is volt erre példa. Ma Magyarországon a megszorító intézkedések és a rekord összegű államháztartási hiány időszakában a kabinet nincs abban a helyzetben, hogy ilyen kedvezményekkel támogassa a megújuló energiaforrásokat. Amíg környezetünkben mindenki igyekszik alkalmazkodni a változó feltétekhez, mi ismét csak az uniós pénzeket lessük. Mert nekünk semmi sem megy önerőből. Látjuk, hogy mit kellene tenni, de ha Brüsszelből nem nyúlnak a hónunk alá, akkor egy tapodtat sem mozdulunk.

Előrelépés csak a gazdasági helyzet javulásával várható. Az adóreformok kulcspontja kell, hogy legyen a megújuló energiaforrások támogatása.

Magyar Hírlap - fidesz.hu