fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Karitatív akció a Nyugat-Dunántúlon
2007. szeptember 25., 16:46
Győr, Tata és Sopron fiataljait szólítja meg jövő szerdán kezdődő háromnapos karitatív akcióján a Győr Egyházmegyei Katolikus Ifjúsági Fórum - mondta a szervezet vezetője kedden az MTI-nek.

Saáry Tibor közlése szerint a 72 óra kompromisszumok nélkül elnevezésű program célja, hogy a középiskolások, a főiskolások és az egyetemisták segítsenek a rászorulókon, és önkéntesen vállaljanak munkát a közösség számára.

A fiatalok mindeközben remélhetőleg átérzik a másokon való segítés örömét, a "jót tenni jó" élményét - tette hozzá.

A Németországból indult kezdeményezésbe a szervezők reményei szerint akár 200-an is csatlakozhatnak a három városban. A résztvevők idősek otthonait, sérült gyermekek intézményeit és a hajléktalanok szállásait keresik majd fel saját városukban. Az idősotthonokban kertrendezést végeznek, padokat, kerítéseket festenek.

Győrött közel 40 kerekesszékes, hajlott korú embert segítenek eljutni a bazilikába, ahol szakember ismerteti a székesegyház történetét, képzőművészeti értékeit, majd koncerttel kedveskednek nekik.

A sérült gyermekeknek műsorral, közös játékkal szereznek örömet.

A győri hajléktalanszállás lakóinak főznek, és meleg ételt tálalnak. A gulyáspartira az alapanyagot is ők viszik magukkal.

Az akció harmadik napján a tatai Öreg-tónál találkoznak a három város segítőkész fiataljai, ott végeznek partrendezést, majd fát ültetnek a tó közelében - mondta Saáry Tibor.

MTI - fidesz.hu