A demokrácia működik, be is lehet szólni, akár csúnya szavakkal is a képviselőknek. A tavalyi véres események után a gumilövedéket is betiltották. És ha egyszer majd mégis megengedik nekünk a népszavazást, akkor talán a felzárkóztatásunkra szánt uniós forrásokból beszerzett új vízágyúkra se lesz már szüksége Gyurcsánynak a hatalma megtartásához. Mire az egy évre beharangozott referendumból lesz valami, a kérdések okafogyottá válhatnak, vagy már senkit sem fognak érdekelni.

Eközben dolgoznak a kommunikációs szakemberek. "Fedett sztorikkal", klausztrofóbiába meg agysorvadásba menekülő bűnözők híreivel traktálnak minket. Ha mégsem sikerül a figyelemelterelő hadművelet, akár államtitkot is kiszivárogtatnak, csak harapjon már rá végre a sajtó a Tasnádi-ügyre, és hagyja a dagadt, valódi gondjainkat másra, Gyurcsányra.

Így vonják el a figyelmet a mélyben meghúzódó igazságtalanságokról. Így leplezik a banánköztársasági állapotok kiépítésén munkálkodó lappangó hálózatot.

A felszínen tombol a szabadság: szabadon el lehet hagyni az országot, másutt is meg lehet keresni a mindennapi betevőre valót. Erre biztat a kormányfő is. A hivatalos statisztika csak néhány százezer munkanélkülit regisztrál. A valóságot a befizetett társadalombiztosítási járulékokból lehet kikövetkeztetni, ez az a tb-kassza, amelyre olyan lázasan igyekeznek rátenni a kezüket a pannonpuma-biztosítók a koalíciós megállapodásnak megfelelően a párduc- vagy stílszerűen a magyar tarka marha foltjai alapján.

Miközben folyik az ádáz vita, ki hazudott nagyobbat, egyetlen törvénymódosítással szabadon privatizálható prédává tették a regionális vízműveket. És a francia multi, a Suezcsoport már pumaként ugrásra készen is áll.

Az ellenzék vezére eközben azt hangoztatja, hogy a szocialisták ellopják az uniós támogatásokat. Pedig nem ellopják, csak privatizálják, vagy uniós forrással kistafírozva transzformálják a nekik megfelelő kezekbe. Mint például Szegeden, ahol a kliensek beruházásában megvalósuló élményfürdőprojekten keresztül játsszák át az uniós pénzeket. Lényegében a saját képükre fazonírozták a Széchenyi-tervből tanultakat. Élményfürdőt építenek önkormányzati bábáskodással, nem állami, hanem uniós forrásból, ötvözik a módszert a híres sakkozóról elnevezett Leisztinger-féle modellel, és a beruházás végeztével előbb vagy utóbb az lesz a tulajdonos, aki most rosálni kényszerült.
A Kopaszi-gátnál sem ellopták az önkormányzat ingatlanvagyonát, csupán leértékelve apportálták, végül elsakkozták.

Tudjuk, hogy trükkök százait ismerik és alkalmazzák. Az oktatási reform égisze alatt bezárják a falusi kisiskolákat, ahol azután megjelennek a holdudvari alapítványok, és bekebelezik a kihalt, üres iskolákat, hogy uniós fejlesztési pénzekből és állami támogatásból finanszírozva felnőttképzést valósítsanak meg. Ha befejezik is ezek a túlkoros nebulók az általános iskola hetedik és nyolcadik osztályát, ha kitanulják is a kőművesmesterséget, még nem biztos, hogy lesz munkájuk is. Egyszer volt Budán kutyavásár, kőművesinasból is csak egyszer lett kincstárnok házi bróker, kulcsárnok az udvarban.
A kitűnőre érettségiző fiatalok a távoli határszéleken csak álmodhatnak az egyetemi tanulmányokról a tandíj bevezetése óta. Az ő lázadásuktól mégsem kell tartani, messze is vannak, és annyi felesleges pénzük sincs, hogy egy budapesti tüntetésre teljes árú menetjeggyel felutazzanak a fővárosba.

Ott ülnek majd a tévé előtt, és ámulnak, miként épül az ország, hogy ömlik a beton milliárdos kenőpénzek mellett a sztrádákba, milyen szépen íveli át a völgyhíd a méternyi széles Séd patakot negyvenmilliárdért. Sőt talán még dagad is ifjú honfikeblük, hogy nekünk is lesz végre kormányzati negyedünk - cirka kétszázmilliárdért, még ha a köpködve kimondható PPP-s konstrukcióban megvalósítva is.
És utólag nem értik, miért tanítanak annyi felesleges honfikebel-dagasztó zagyvaságot a reformkorról, ha az ország mai vezetői ezt merik tenni a hazával.

Torkos Matild, Magyar Hírlap


fidesz.hu