fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A GVH elnöke szerint, ami az egészségügyben zajlik, az nem verseny
2007. szeptember 26., 08:52
Az egészségügyben nem a versenyre kell helyezni a fő hangsúlyt, és amit az utóbbi években tett a kormány, az nem is a versenyt készítette elő - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Nagy Zoltán, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke.

Nem világos, hogy hol lenne az egészségügyben a verseny, bár jelenleg azt sem lehet tudni pontosan, hogy miről is szól a biztosítási rendszer átalakítása - mondta Nagy Zoltán.

Ráadásul az utóbbi időben a kormány döntései nem a versenyt készítették elő. A teljesítményvolumen-korlát átszervezték, ezzel pedig jelentősen beavatkoztak a kínálati oldalon az egészségügyi szolgáltatásba.

"Ez nem verseny" - hangsúlyozta Nagy Zoltán, hozzátéve: az eddigi bejelentések is ellentmondásosak. A miniszterelnök a 48 pontjában például szakrendelők építését jelentette be, miközben az egészségügyi tárca egyes törekvései az irányított betegellátás felé mutatnak.

Mindezt össze lehet mixelni, csak nagyon nehéz - mondta a GVH elnöke.

A nemzeti érdek vagy az uniós versenyjog a fontosabb?

A fő kérdés az, miként lehet összeegyeztetni az unió közös piac kialakítására vonatkozó törekvéseit az egyéni nemzeti érdekekkel - így reagált a Gazdasági Versenyhivatal elnöke arra, hogy az OVM kedden szándéknyilatkozatot jelentetett meg, amely szerint kész vételi ajánlatot tenni a MOL-ra. A magyar olajipari vállalat továbbra sem tárgyal az OMV-vel, és a magyar kormány álláspontja sem változott a felvásárlással kapcsolatban.

Nagy Zoltán az InfoRádióban úgy fogalmazott: azt kell átgondolni, hogy fenn áll-e olyan legitim nemzeti érdek, amely állami beavatkozást kíván.

A határokon átnyúló vállalatfelvásárlások azonban lehetnek jók és rosszak is. Az Európai Unió álláspontja például az, hogy az európai egységes piac szempontjából az ilyen törekvések jók.

Versenyjogi szempontból, azaz a tőke szabad áramlása szempontjából is egyezik az uniós törekvésekkel.

A kormánynak tehát fel kell tárnia indokait a beavatkozásra. A versenyhivatal elnöke egy ilyen esetben olyan verziót is elképzelhetőnek tartana, amelyben feltételeket szabnának a felvásárlásnak.

Mong Attila, inforadio.hu


fidesz.hu