fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Gyurcsány 2011-13 közé, az SP 2014 utánra teszi az eurót
2007. szeptember 26., 11:35
2011 és 2013 között lehet bevezetni az eurót Magyarországon - jelentette ki a kormányfő egy lapinterjúban. Gyurcsány Ferenc mindezt azután nyilatkozta, hogy a Standard and Poor's legutóbbi jelentése szerint hazánk 2014 előtt nem lehet tagja az euróövezetnek.

A 2008-as év kifejezetten a nagycsaládosoknak kedvez majd - nyilatkozta a kormányfő a Napi Gazdaságnak. A Gyurcsány-csomag véleménye szerint megfelelt a feladatának, azon mai tudása alapján semmit sem változtatna.

Gyurcsány elmondása szerint a saját cégein keresztül is érezte a megszorítások terhét, az Altus Zrt. növekvő árbevétel mellett is csökkenő adózott eredményt produkált 2006-ban.

A lesújtó GDP-adatokkal kapcsolatosan a miniszterelnök elmondta, hogy ők erre is számítottak, csak egyes elemzők ringatták magukat illúziókba. Gyurcsány elmondta azt is, hogy most 2011 és 2013 közé várja az euró bevezetését. Ennek ellentmond a Standard and Poor's nemzetközi hitelminősítő legutóbbi jelentése, mely szerint a magas költségvetési hiányszint miatt kétséges, hogy 2014 előtt az eurózóna tagjai lehetnénk.

A miniszterelnök a lap kétszer is feltett kérdésére határozottan megerősítette, hogy 2010-ben a szocialisták kormányfőjelöltje kíván lenni. Az esetleges minisztercserékkel kapcsolatos kérdésre Gyurcsány Ferenc elmondta, hogy nem tervez változást, elégedett a kormány tagjainak munkájával.

MNO - fidesz.hu