fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A tanú
2007. szeptember 27., 06:00
Kedden este más programjainak végeztével a legnagyobb titokban Kecskemétre, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségre érkezett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Természetesen tanúként jelent meg, a vádhatóság rövid úton - telefonon - egyeztette a kormányfővel a kihallgatás időpontját. A Magyar Nemzet írása.

A kormányszóvivő utólagos nyilatkozata szerint Gyurcsányt arról kérdezte a nyomozó ügyész, miként történt annak idején, 2003-ban és 2004-ben a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumban a pályázatok elbírálása, az állami pénzek odaítélése alapítványoknak, egyesületeknek.

A szóvivő azt is elmondta, a kihallgatás tárgyszerűen zajlott, a kormányfő minden segítséget megad, hogy kiderüljön az igazság az ügyben. Mármint a Zuschlag-ügyben, hiszen erről van szó. Zuschlag János volt MSZP-s parlamenti képviselő, a Magyar Szocialista Párt Bács-Kiskun megyei területi szövetségének ügyvezető elnöke, a megyei közgyűlés tagja, kiskunhalasi önkormányzati képviselő, a szocialista párt kiskunhalasi szervezetének elnöke, a bűnügy névadó gyanúsítottja jelenleg előzetes letartóztatásban tölti az időt.

Őrizetbe vették tegnap Zuschlag hónapok óta bujkáló, de most az ügyészségen önként jelentkező titkárát is. Az eljárást különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan és bűnszervezetben elkövetett csalás bűntette miatt folytatják. A bűncselekmény büntetési tétele öttől húsz évig tartó szabadságvesztés. Az ügyészség eddig más állami-politikai vezetőket is meghallgatott már tanúként. Így mások mellett Ujhelyi István és Arató Gergely államtitkárokat.

A kihallgatást követő nyilatkozataiban a miniszterelnök igyekezett úgy feltüntetni a dolgot, hogy végtére is nem történt semmi különös: behívták az ügyészségre, tehát bement. Mégis egyedülálló gesztusként beszél tanúskodásáról. Azt igyekszik elhitetni a nagyérdemű közönséggel, hogy ő még ebből a szempontból is kivételes személyiség. Állítása szerint tizenhét éve ő az egyetlen, aki mindent megtesz, hogy az igazság kiderüljön, a - megfogalmazása szerint - meglehetősen mocskos ügyekben.

Legyünk akkor tárgyszerűek: tizenhét éve Gyurcsány Ferenc az egyetlen miniszterelnök, akit - nem sokkal hivatalba lépése után - beidéztek az ügyészségre. Voltak ugyan korábban is különféle eljárások - elég csupán a Tocsik-ügyről beszélni -, de arra még nem volt példa, hogy miniszternél magasabb pozíciójú személyt meghallgattak volna a nyomozók. Ez akkor is így van, ha Gyurcsányt a miniszteri ténykedésével kapcsolatban kérdezték.
Kulcsár Anna

Minden jel arra mutat: vannak még kérdések bőven. Ügyészségi források nem közlik ugyan az eljárás tervezett lépéseit, de azt sejteni engedik, hogy a szocialista párt köreiből további prominens személyek meghallgatására is sor kerül. Ez az ügy soha nem látott hullámokat vet, és elborítja az egész szocialista pártot. Erre enged következtetni Gyurcsány óvatossága is: nem indít pártfegyelmit az ifjú politikus ellen. Hát hogyan is indítana?! Zuschlag eddig hallgatott, s még megtörténhetne, hogy egy fegyelmi nyomán beszélni kezd.

Vélhető, hogy a megfelelő pillanatban enélkül is vallomást tesz. Nem engedheti, hogy hazug politikustársa, a miniszterelnök derítsen fényt az igazságra. Ez Zuschlag Jánosnak akár húsz évébe is kerülhetne. Ahhoz ő még túl fiatal, hogy egy 50-70 milliós összeg miatt, amely vélhetően a politika útvesztőjében tűnt el, ő viselje az összes következményt. Mások pedig a kivételes tehetségű, zseniális politikus szerepét magukra öltve hosszabb időn át élvezzék a hatalom minden előnyét és kényelmét.

Kulcsár Anna, Magyar Nemzet


fidesz.hu