fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A gyanú
2007. szeptember 27., 06:47
Az alkotmány szerint a Magyar Köztársaságban senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg. Magyar Hírlap álláspont.

Rögtön leszögezhető tehát, hogy a Zuschlag-ügyben még senkit sem tekintünk bűnösnek. Ez azonban még akkor is sovány vigasz, ha meg lennénk győződve mindegyik olyan politikus ártatlanságáról, akinek a neve szóba került ebben a csúf történetben. A makacsul nyomukba szegődő gyanú a tényfeltárás jelenlegi szakaszában már képes megingatni a lakosság bizalmát - még azt a kevéskét is, ami az utóbbi esztendő botrányai után megmaradt. Szomorú, hogy a bizalmi válság nemcsak a konkrét ügyben érintett vezető kormánypártra hat ki, hanem jóval szélesebb körre. "Miféle demokrácia az, ahol a vezetőkre ilyen gyanú árnyéka vetülhet?" - kérdezik főleg azok az emberek, akik nemrég még hittek a parlamentáris rendszerben, és naivan úgy képzelték, hogy a vezető tisztségek viselőinek tisztasága nem kérdőjelezhető meg.

A megválaszolatlan kérdések csak erősítik a gyanút. Vajon miért kellett a kormányfőt az éj leple alatt kihallgatni? Temérdek nappali elfoglaltsága közül egyet sem halaszthatott volna el Gyurcsány Ferenc, hogy a nyomozó hatóság néhány órával hamarabb jusson a tanúvallomás birtokába? Miért kellett olyan látszatot kelteni, hogy az éj sötétjében a potenciális törvényszegés könnyebben leplezhető? Miért nem próbál a gyanú árnyékából kilépni az az érintett államtitkár, akit a Zuschlaghoz kötődő alapítványokban játszott szerepe miatt már kihallgattak? Nem lenne megnyugtatóbb, ha kerek perec kijelentené a nyilvánosság előtt, hogy semmiféle felelősség nem terheli?

Természetesen elképzelhető, hogy a tanúvallomások egyes részleteinek kiszivárogtatása megzavarná a tényfeltárás menetét. A közvéleménynek azonban a nyomozás mostani szakaszában is joga van megismerkedni a lényeggel. Vagyis azzal, hogy a jelenlegi miniszterelnöknek ténylegesen nem lehetett tudomása azokról a vélhetően törvénytelen pénzutalásokról, amelyek miatt Zuschlag Jánost letartóztatták. Mondjuk áttekinthetetlen volt előtte saját tárcájának egyik fontos tevékenysége. Így már most kiderülhetne, hogy az egykori Ifjúsági és Sportminisztérium első emberének a háta mögött zajlottak mindazok a mutyizások a szocialista ifjúsági alapítványoknak utalt pénzekkel, amelyekre a Gyurcsányról szóló könyvben is találhatók utalások. Magyarország lakossága biztos egyfajta megnyugvással venné tudomásul, hogy a jelenlegi kormányfő miniszterként nem lehetett bűnös. Csak inkompetens.

Magyar Hírlap


fidesz.hu