fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Jövő évi költségvetés: milliárdok sorsa volt a tét a tárcák lobbiversenyében
2007. szeptember 27., 08:04
Tegnap véglegesítette a kormány a 2008-as büdzsét, amely az ideinél huszonöt százalékkal kisebb hiánnyal kalkulál: az államháztartás hiánya 1240 milliárd forint lesz. A Magyar Hírlap írása.

A konvergenciaprogramban szereplőnél nagyobb növekedéssel és inflációval tervezték meg a 2008-as költségvetést, ezt holnap terjesztik az Országgyűlés elé. E szerint 2,6 helyett 2,8 százalékos GDP-bővüléssel, három és fél helyett négy és fél százalékos inflációval, 4,3 helyett 4,1 százalékos GDP-arányos hiánnyal kalkulál a kormány. Mindez azt jelenti, hogy a minisztériumok és más szervezetek kevesebbet kapnak adóforintjainkból, míg a nyugdíjasok, a családi támogatásban vagy szociális segélyben részesülők többet. Létszámfejlesztésre pluszforrásokat adnak az ellenőrző hatóságoknak.
Veres János pénzügyminiszter tegnap bejelentette, hogy a fogyasztás szerény, mintegy 0,4 százalékkal emelkedik. A kormány kétszázmilliárd forintos céltartalékot, 56 milliárd forint általános tartalékot, húszmilliárd forint központi egyensúlyi tartalékot és 89 milliárd forint fejezeti egyensúlyi tartalékot képez. A GDP-arányos államadósság az idén várhatóan 65,6 százalék lesz, jövőre pedig 66,1 százalékra módosul.
A kormány reményei szerint a legnagyobb javulás a központi költségvetésnél lesz majd: ez az alrendszer 1138 milliárd forinttal fog többet költeni bevételeinél. A 9034 milliárdos kiadási főösszeggel szemben 7896 milliárdos bevételi főösszeg szerepel.

A helyi önkormányzatoknál szintén mínuszban lesz az egyenleg, mégpedig 109 milliárd forinttal. Az elkülönített állami pénzalapok ötmilliárdos, a társadalombiztosítási alapok pedig kétmilliárd forintos többletet produkálhatnak. Ezek a számok azt mutatják, hogy január 1. és december 31. között mennyi pénz folyik be az államkasszába és mennyi kerül ki.

A minisztériumokat és egyéb szervezeteket - például a bíróságokat, az Alkotmánybíróságot, az Országgyűlési Biztosok Hivatalát vagy a Gazdasági Versenyhivatalt - magában foglaló központi költségvetést látva a tárcák döntő többsége jól jár. A 12 minisztériumból és a további 11 szervezetből 16 fejezetgazda több pénzhez jut a beszedett adókból és egyéb díjakból, mint az idén.

A gazdasági minisztérium a 2007-es 45 százalékáról kénytelen lemondani. Ez abszolút értelemben is nagy tétel: a hatszázmilliárd forint helyett csak 329 milliárdot kap a közösből. A környezetvédelmi tárca büdzséje az idei kétharmadára zsugorodik, azaz 25 milliárd forintja bánja a támogatásmérséklést. Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium hét százalékkal kap kevesebbet, mint ebben az évben.
A nagy nyertesek rangsorát - leszámítva az uniós pénzeket felügyelő Bajnai Gordont - Kiss Péter kancelláriaminiszter vezeti: 25 milliárd forintos többletforrást sikerült kialkudnia. A Pénzügyminisztérium 18 százalékos növekményének hátterében főként az áll, hogy a PM felügyelete alá tartozó APEH-nél, VPOP-nál és Magyar Államkincstárnál az ellenőrzések fokozásával indokolt jelentős létszámbővítést valósítanak meg. A Honvédelmi Minisztérium 32 milliárdos pluszpénzt kap.

Magyar Hírlap


fidesz.hu