A mondanivaló egyszerű és közérthető, ami nem csoda, ha tudjuk: e szövegek szerzője a L'Oréal párizsi központjában volt marketingigazgató. A topmenedzserként elérhető sikerek azonban nem nyugtatták meg lelkiismeretét, hogy nem a számára kijelölt utat járja. Küldetésének húsz éven át vonakodott eleget tenni, eközben - az ő szavait kölcsönözve - kapott néhány figyelmeztető SMS-t az Úrtól. Végül ötvenévesen szentelték pappá. Most a hatvanharmadik évében jár, és számos elfoglaltsága mellett kommunikációt tanít az egyetemen, kollégiumot vezet, és a katolikus püspöki kar mellett működő médiabizottságban is tevékenykedik. Nem mellékesen "Ulrich blog" címen nyilvános naplót vezet az interneten.

"Krisztus visszavonta, hogy ismerősnek jelölt, kattints ide, ha meg akarod tekinteni Krisztus adatlapját" - kezdi sokak által olvasott blogjának egyik fejezetét. A következő bekezdésekben az iwiw ismerőskereső portálon egy Krisztus néven bejelentkező felhasználóval folytatott üzenetváltásának története olvasható. Kiss Ulrich vette a fáradságot, hogy ugyanabban a stílusban válaszoljon, és megjegyzéseivel ellátva sorra vette a bemutatkozáskor kitöltendő adatlap kérdéseit. Ki lehet Krisztus barátja? És rokona? Milyen nyelvet beszél, mit csinál a munkahelyén, és mivel tölti a szabadidejét? Az üzenetváltás végén a felhasználó jobbnak látta töröltetni magát a rendszerből. A szerzetes ennyi kommentárt fűzött a történtekhez: "az illető rájött, hogy olyan játékba kezdett, amelynek nem ismeri a szabályait". Blogjának más fejezeteiben filmekről ír. "Rávettem magam, hogy az egyik multiplex minden filmjét megnézzem. Ezek után senki ne mesélje nekem: a piac gondoskodik a változatosságról."

- A mi életünk itt és most zajlik. Ha a hitről és a humanizmusról vallott nézeteinket át akarjuk adni, olyan közeget kell találnunk, amelyik képes közvetíteni. Beszélhetünk ugyan negyedik századi filozófusok munkáiról, de hány ember érdeklődését sikerül ezzel felkeltenünk? Ha a legtöbben Harry Pottert néznek és Dan Brownt olvasnak, nekünk is ezekről kell szólnunk. Ezekről is.

Az a fajta sajátos egyházi marketing, amit blogjában is terjeszt, sokakhoz szól. Amikor egy évvel ezelőtt a Szent Ignác Jezsuita Kollégium rektorává is kinevezték, napi rendszerességgel vezetett naplójára kevesebb ideje maradt, többen azzal keresték, csak nem történt valami baj, hogy nem ír? Személyes találkozónk rövidre szabott idejében számos kérdés vetődne fel, de mégis valahogy a magyar fülnek furcsán csengő keresztnevére kérdezünk rá: miért Ulrich? A válasz egyszerű: ezt a nevet egy német anya adta gyermekének.

- Apám diplomataként dolgozott Berlinben, német nőt vett feleségül - mondja. - Ötéves voltam, amikor Budapestre jöttünk, az iskolában tanultam meg magyarul. Tizenegy évesen, az ötvenhatos események hatására döntöttem úgy, hogy inkább vallom magyarnak magam, mint németnek. Választásom mellett kitartottam, jezsuitaként sem a német, hanem a magyar rendtartományba kértem felvételemet. Pedig életem nagy részét Németországban és Franciaországban töltöttem. A hatvanas években a nagyszüleimhez disszidáltunk, a gimnáziumot már egy bajor községben, Burg Kastlban fejeztem be. Belga állami ösztöndíjjal közgazdásznak tanultam, majd menedzserképző iskolát végeztem. Innen egyenes út nyílt valamelyik multinacionális vállalat vezérkarához, én a L'Oréalhoz jelentkeztem.

A cégnél alapelv volt, hogy addig senki nem ülhet be a párizsi irodába, amíg valamelyik leányvállalatnál be nem bizonyítja, hogy a gyakorlatban is ért az eladáshoz. Kiss Ulrich első feladata a német piacon új termékként megjelenő ajakrúzs bevezetése volt. Tétova ötletére, hogy piackutatást kellene végezni, a főnöke vigyorogva közölte, hogy arra már nem maradt idő. Meg kellett határoznia, melyik üzletbe milyen fajtából hány darabot szállítsanak ki, és milyen normák szerint értékeljék az eladók teljesítményét. A szépségiparhoz (akkor még) semmit nem értett, de úgy vélte, különös tehetsége van az emberek kikérdezéséhez. A legtöbbet egy idős kozmetikusnő véleményére adott, igaz, róla utóbb kiderült, hogy színvak, de a közreműködésével összeállított termékcsalád így is sikeres kollekciónak bizonyult. Kiss Ulrich pedig rövid idő után a párizsi központ marketingigazgatói székében ült, de menedzserként dolgozott olyan cégeknél is, mint a Cartier és a Loris Azzaro.

Küldetését, mint mondja, az egyetem befejezése előtt kapta, 1968-ban negyvenezer diáktársával egyhetes zarándokútra indult a chartres-i katedrálishoz, ahol egy időben több mint száz pap tartott szentmisét. Akkor érezte először, hogy az ő helye nem a hallgatóság soraiban van. Az oda vezető lépésre azonban csak húsz évvel később szánta rá magát.

- Huszonéves fiatalemberként azt kérdeztem magamtól, biztos, hogy ennyi tanulás után újra be kell ülnöm a padba és mindent elölről kezdeni? Akkor nemmel válaszoltam. Az üzleti világban gyorsan és magasra emelkedtem, de közben a gondviselés néha emlékeztetett a követendő útra. Amikor saját vállalkozást nyitottam, baloldali fordulat történt a francia politikában, a bankomat államosították, ott maradtam hitel és árukészlet nélkül, tönkremenve. Egy alkalommal a főnököm Párizsból Bonnba rendelt, de az országot megbénító általános sztrájk miatt csak autóval tudtam elindulni. A fáradtságtól elaludtam a volánnál, az autó rommá tört, én épségben szálltam ki a roncsból. Akkor azt kérdeztem magamtól: biztosan az életem célja, hogy évi 43 százalékkal növeljem egy nagyvállalat eladásait?

Magyarországon még szocializmus volt, amikor Kiss Ulrich felvételét kérte a jezsuita rendbe. Novícius éveit ezért Torontóban töltötte.

Filozófiát Leuvenben, teológiát, kommunikációt Rómában tanult. A Vatikáni Rádióban "Miért ne?" címmel fiataloknak szóló műsora volt, melyben minden alkalommal egy sajtóhírt kommentált az egyház szemszögéből. Tömörségre, hatékony kommunikációra törekedett, amit saját szavaival így fogalmazott meg: "hét percem volt rá, hogy elmondjam, amit akarok, a nyolcadik perc már az ördögé lett volna".

Tizenkét éve Budapesten szentelték pappá. Internetes blogját egy tanítványával folytatott beszélgetés nyomán, két éve indította.

Mert az interneten milliók keresik a válaszokat kérdéseikre.

Romhányi Tamás, Népszabadság


fidesz.hu