fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A párizsi Katolikus Egyetemen indul el az első francia felsőfokú imámképző
2007. szeptember 27., 13:20
A párizsi Nagy Mecset teológiai intézete és a Katolikus Egyetem gazdasági és szociális tudományokkal foglalkozó kara hároméves, egyetemi diplomát biztosító imámképzést indít 2008 januárjától - adta hírül csütörtökön a France Info hírrádió.

Az iszlám radikalizmus megakadályozása céljából, a franciaországi muzulmán vezetők kezdeményezésére létrejövő közös képzésben való részvételtől korábban a Sorbonne és más párizsi állami egyetemek a világiasság nevében elzárkóztak.

A Katolikus Egyetemen az imámnövendékek általános műveltséget adó, illetve vallásjogi előadásokon vesznek majd részt, a teológiai képzést a Nagy Mecset biztosítja.

A Katolikus Egyetem Párizs érsekének jóváhagyásával már másfél éve készítí elő a tantervet. A vallások, világiasság, interkulturalitás nevű képzés négyszáz órában világi oktatást jelent Franciaország leendő imámjainak. A harminc diák a Nagy Mecsetben elvégzett első év után január és június között e négyszáz órán vesz részt a Katolikus Egyetemen, ahol a francia politikai élet és intézményei, a köztársasági értékek és a modernitás történetéről tanulnak. A jogi órákon a vallásjog mellett emberi jogokról is hallhatnak, ezenkívül társadalomtudományi, filozófiai és a kulturák kölcsönhatását érintő kérdések is szóba kerülnek. A szakdolgozattal záruló részképzést követően a teológiai órák a Nagy Mecsetben folytatódnak.

Az európai országok közül Franciaországban él a legtöbb muzulmán: becslések szerint a lakosság csaknem tíz százaléka, több mint ötmillió ember. Miközben nagyrészük integrálódott a francia társadalomba, az 1300 franciaországi imám nyolcvan százaléka külföldi, sokan közül nem is beszélnek franciául, nem ismerik az ország történelmét és kultúráját.

MTI - fidesz.hu