Orbán Viktor szerint több erőfeszítést kellett volna tenniük az amerikaiaknak és a velük koalíciót alkotó országoknak az iraki válság békés megoldása érdekében. A volt miniszterelnök egyetért a francia, a német és a belga állásponttal, amely szerint lehetőséget kellett volna adni a fegyverzetellenőröknek munkájuk folytatására. A politikus úgy véli: a legfontosabb kérdés, hogy a kialakulóban lévő új világrend nagyobb biztonságot garantál-e majd az embereknek. Ahogy belépett ide a stúdióba, láttam, hogy a hajtókáján van egy kis fehér szalag. Ez ugye, ha jól tudom, a háború ellen van?
A béke mellett, és ennyiben a háború ellen is. De nem az a fontos, hogy valami ellen, hanem hogy valami mellett. Budapesten tegnap több helyen is osztogattak ilyen szalagokat, így nekem is jutott belőle.
Változott-e a Fidesz megítélése a háborút illetően? Az előkészületektől egészen mostanáig, amikor már a hetedik napon tart?
A két kérdésről érdemes egymástól különválasztva beszélni. Az első maga a háború, vagyis, hogy volt-e más eszköze a világ közvéleményének, közösségének a kezében, hogy Szaddám Huszeint, a diktátort lefegyverezze, és azt a veszélyt, amit a térség számára jelent, mármint a közel-keleti térség számára jelent, azt megszüntesse. Ebben a világ kormányai megosztottak. Vannak olyan országok, amelyek azt mondják, hogy még voltak tartalékai a diplomáciának, vannak, akik azt mondják, hogy a fegyverzetellenőrök jól haladtak előre, esélyt kellett volna még nekik adni, ilyenek a franciák, ilyenek a németek, a belgák, de ilyen a teljes arab közösség is. Én ezt egy reális álláspontnak érzem, szerintem is több erőfeszítést kellett volna tenni az amerikaiaknak és a velük koalíciót alkotó országoknak a békés megoldások érdekében. Ez az egyik kérdés.
A másik kérdés pedig úgy hangzik, hogy egy háborút könnyű elkezdeni, ha nagy a katonai fölény, és ebben az esetben erről van szó, a háborút még befejezni is könnyű, de utána meg kell nyerni a békét is. És a nagy kérdés az, hogy meg tudják-e nyerni a háborús koalíciót alkotó országok, közöttük Magyarország - arra a harminc országra gondolok, akiket mint jó tanulókat felolvasott az amerikai külügyminiszter -, meg tudják-e nyerni a békét. Erre nem tudunk most választ adni - azt tudjuk, hogy rendkívül nehéz lesz. Azt látjuk, hogy Afganisztánban ez eddig nem sikerült. Hogy Afganisztánban egy sikeres háborút vívtak az amerikaiak, azt még nemzetközi támogatással, érthető módon, azt gondolom, hogy abban a világ teljesen egységes volt, hiszen az közvetlen választ, önvédelmi ellencsapást jelentett az Amerikát ért szeptember 11-i terrortámadásra. Tehát ennyiben Afganisztán és Irak esetében a két háború között érdemes jelentős különbséget tenni. Afganisztánt elfoglalták az amerikaiak, Kabult és környékét tartják ellenőrzés alatt, de egyébként Afganisztánban se nemzetépítésnek, se demokráciának nyoma sincsen, ott különböző hadurak tartják ellenőrzés alatt az országot. Ez az a tapasztalat, amit a fejünkben hordunk, amikor arra a kérdésre keressük a választ, hogy vajon, hogyan lesz majd Irakban a háború után?
Tegnap az MSZP frakció arra kérte a Fideszt, hogy tegye a köpönyeget a fogasra, és ne folytassa ezt a politikát, hogy ebben a háborúban Magyarország hadviselő félként vesz részt, mivel tagja ennek a 30 fős koalíciónak, amely kinyilvánította azt, hogy az Egyesült Államokat támogatja ebben a konfliktusban. Úgy fogalmazott Juhász Gábor frakcióvezető-helyettes, hogy ha a Fidesz lenne most kormányon, akkor harcoló alakulatok lennének Irakban. Idéznek itt különböző nyilatkozatokat Öntől, Simicskó Istvántól, és ennek alapján ez a véleményük.
Nem szokatlan a magyar közéletben, hogy a kormány úgy viselkedik, mint az ellenzék ellenzéke, ahelyett, hogy kormányként viselkedne. Tehát nem lep meg még egy ilyen ízléstelen magamutogató előadás sem, mint amit előadtak a szocialisták. Asszonyok, gyerekek, öregek halnak meg háborúk eredményeképpen, kórházak és iskolák omlanak össze Irakban, és ennyire futja tőlük. De hát ehhez hozzá lehet szokni. A Fidesz álláspontja meglehetősen világos. Ezt a hadviselő fél kérdést jogi csűrés-csavarásnak tartom. Azt is mondhatnám, hogy arra jó, hogy elterelje a figyelmet a lényegről. Nem az a kérdés, hogy hogyan minősítjük jogilag mindazt, ami történik, a világban egyébként erről nagyon érdekes tanulmányok és írások jelentek meg, írók, tudósok tollából, ahol nem csak azt vizsgálják, hogy a 30 ország, az harminc háborút viselő fél, az hadviselő-e, hanem mindenfajta felelősségi kérdéseket is boncolgatnak. Azt hiszem, nekünk nem az a dolgunk, a magyar közéletet irányító embereknek, hogy ebben a kérdésben állást foglaljunk. Ezt hagyjuk meg a nemzetközi jogászoknak. Majd utána mondjuk el a véleményünket, ha már az ő szakmai tudásuk és szakmai vitájuk megtörtént. Tehát nem az a lényeg, hogy hadviselő fél vagyunk-e vagy nem. Az a lényeg, hogy rajta vagyunk a háborús koalíciós felek listáján. Mint mondta, annak a harminc országnak a listáján, akit az amerikaiak, a magyar közvélemény - egyébként azt hiszem -: nagy meglepetésére, közzé tettek, és magunkat is ott találtuk. A lényeg ugyanis az a kérdés, hogy mit keres Magyarország ebben a háborúban. Mi az a magyar nemzeti érdek, ami miatt nekünk egy háború politikai és erkölcsi felelősségét vállalnunk kell?
Igen, de bocsásson meg, erre azt szokták mondani, hogy tagja vagyunk a NATO-nak. Ez nemcsak előnyökkel, hanem hátrányokkal, úgymond kötelezettségekkel is jár.
Igen, azt gondolom, hogy akik ezt mondják, azok vagy el akarják terelni a figyelmet, ez a rosszabb eset, elnézést kérek tőlük, ha igaztalanul bírálom őket, vagy nem gondolták végig az álláspontjukat. Ugyanis ez a katonai akció, ez egy egyoldalú, nem pedig közös katonai akció. Ez nem NATO-hadviselés. Ha a NATO döntött volna, ahol mi is elmondhattuk volna a véleményünket, hiszen a NATO-ban, bár nem mi vagyunk a legnagyobbak, de ott azért mégis korrekt viták zajlottak emlékeim szerint, legalábbis abban a négy évben így volt, amikor még polgári kormánya volt Magyarországnak. Ez nem hiszem, hogy változott volna. Korrekt viták szoktak zajlani arról, hogy mit tegyünk, mit ne tegyünk, és nyilvánvalóan a NATO-ban nem született volna döntés, mert ott minden döntést egyhangúlag kell meghozni, tehát ilyen döntés a háború mellett nem született volna, mert Franciaország, Németország, Belgium, sajnálom, hogy Magyarország nem lett volna ezen országok között, a háború ellen érveltek, és nem is járultak volna hozzá NATO közös akcióhoz. Tehát a NATO-nak ehhez a háborúhoz semmi köze. Ennek megfelelően Magyarország NATO-tagságának ehhez a háborúhoz semmi köze. Semmifajta nemzetközi kötelezettségünk nincs, aki erre hivatkozik, a saját felelősségét akarja elhárítani. A NATO egy közös védelmi rendszer. Ez egy támadó háború, amely egyoldalú amerikai döntés alapján indult.

Nem csak az a kérdés, hogy az európai egység, amire szeretnek hivatkozni az unióban - és hogy ezt az egységet növelve újabb és újabb országokat kívánnak felvenni -, hogy az vajon ezek után újra létrejön vagy létrejöhet-e. A másik kérdés az, hogy itt van Amerika, nincs ellenlábas, ha nem volt ENSZ-felhatalmazás és nem volt NATO egyetértés ebben a konfliktusban vagy ebben a háborúban, ennek a háborúnak a kapcsán, akkor most itt áll a világ, és nincs ellenszere egy nagyhatalommal szemben. Ez megint csak elgondolkodtatja nemcsak a szakértőket, hanem mindenkit.
Ami az európai unió ügyét illeti, meg az európai egységet, ott persze az európai egység nagyon fontos számunkra, de van egy még fontosabb ügy, ez pedig Magyarország európai uniós tagsága. Találgatások jelentek meg a magyar nyilvánosság előtt, az ügyben, hogy hátráltatja-e Magyarország európai uniós tagságát, hogy ebben a kérdésben a hagyományos nagy európai államok álláspontjával szemben, mint amilyen Franciaország és Németország inkább az Egyesült Államok oldalára álltunk. Ha úgy tetszik Európával szemben álltunk az Egyesült Államok oldalára, ezt írták meg úgy az amerikaiak, a védelmi minisztert idézve, hogy a régi Európa ellene van az amerikai döntéseknek, kicsit lelassult vérű, öreges, mindenfajta lekicsinylő jelzőket mondtak az amerikaiak a régi Európáról - de bezzeg az új, a fiatal, a dinamikus, a most érkező Európa teljes egészében az amerikaiak mellett áll. Ez volt az amerikai értelmezése annak, ami történt, így látják ők az európai vitát. Itt az a döntő kérdés, hogy igaz-e, hogy ez a döntés hátráltatja-e a mi európai uniós tagságunkat? A héten, múlt hét közepén jártam Brüsszelben az Európai Néppártnál, amely az Európai Parlament legnagyobb frakciója, az Európai Néppárti frakció és elnökségi ülésén, ahol részt vettek a néppárti miniszterek is, szám szerint hatan vagy heten. Itt mindenkitől személyes nyilatkozatot kértem abban az ügyben, hogy bár Magyarország az Egyesült Államok oldalára ált a kormányunk döntése miatt, bár azt is elmondtam, hogy ne keverjék össze a kormányt az országgal, bár a kormány képviseli Magyarországot a nemzetközi színpadon, a magyar közvélemény 92 százaléka nem a kormány, és nem a háború, hanem a béke oldalán áll - és arra kértem őket, hogy nyilatkozzanak, hogy az ő parlamentjükben okoz-e ez bármifajta hátrányt a számunkra, majd amikor nekik szavazni kell a mi európai uniós tagságunkról. Minden bennlévő állam parlamentjének meg kell szavazni külön-külön a mi tagságunkat. Mindegyikük azt nyilatkozta, hogy nem, és személyesen vállalták a felelősséget és kötelezettséget, hogy a lehető leggyorsabb parlamenti megerősítést kapja majd meg a magyar csatlakozási szerződés. A franciák nem voltak jelen, a francia miniszterelnök nem volt jelen, ezért a hét elején küldtem neki egy levelet, amelyben kértem, hogy ő is legyen kedves, és ez ügyben nyilatkozzon, és támogassa Magyarország minél gyorsabb uniós tagságát.
Az Ön kérdésének másik fele az új világrend kérdése. Eddig az volt a világban a meghatározó gondolkodás, hogy azért kell nagy katonai pusztításra alkalmas eszközöket falhalmozni, mert azzal lehet a világbékét fenntartani - ha a háborút akaró feleket elrettentjük egy ilyen háborútól, mert olyan katonai erő, potenciál halmozódik föl mondjuk a NATO szövetségeseinek a kezén, amely eleve reménytelenné teszi bármilyen háború sikeres megvívását, és ezáltal senki nem is kezd hozzá egy ilyen háborúhoz. Ez volt az elrettentés doktrínája, ez működött egészen eddig. Most egy teljesen új korszakba léptünk, ugyanis az elrettentés helyett a megelőző háború fogalma, úgy látszik, hogy elfogadást, vagy legalább is alkalmazást nyer a nemzetközi közéletben. Az amerikaiak világosan megmondták, azért vívunk most egy háborút, mondják ők, mert így lehet megakadályozni, hogy Szaddam majd valamifajta háborút indítson meg most. Ez idáig sem a nemzetközi jog, sem a nemzetközi közösség, sem a nemzetközi közvélemény nem fogadta el, a megelőző háború doktrínáját - az orosz elnök egészen durvákat mondott. Azt mondta, hogy ez nem más, mint az ököljog bevezetése a nemzetközi diplomáciába. Aki elég erősnek hiszi magát, ha a nemzetközi szervezeteknél, ez esetben az ENSZ-nél, az Európai Uniónál és a NATO-nál nem tud egy nemzetközi döntést elérni, akkor saját akaratból megindít egy háborút. Ez egy meglehetősen durva nyilatkozat volt az orosz elnök részéről, de azt hiszem, hogy nem áll messze a valóságtól, amit mondott. Most mindenki aggódik egy kicsit, mi magyarok is, azt hiszem, hogy aggódunk. Nem csak azért, mert ennek háborúnak esetleg lehetnek következményei Magyarországra nézve, bár én megnyugtatónak látom azt, amit a kormány ez ügyben eddig tett. Azt gondolom, hogy a kormányzat, az állami szervek, a biztonsági szervek jól teszik a dolgukat, rendőrség, határőrség a helyén van, és a nemzetbiztonsági szolgálat működését is ez idáig megnyugtatónak lehet mondani, és ez jól van így. A kérdés éppen ezért talán nem is ez, hanem az, hogy ha egy új világrend jön létre, akkor az egy biztonságosabb világot eredményezzen majd az életünk számára. A magyar családok, a magyar emberek nagyobb biztonságban lesznek-e? Ezt most ebben a pillanatban nem tudjuk. Annyit tudunk mondani, hogy kár volt a régi felborítani, mert mindenfajta bizonytalanság ellenére is, 1990-től kezdődően azért a magyar családok, magyar emberek biztonságban tervezhették az életüket, nem kellett attól tartaniuk, hogy a nemzetközi bonyodalmak beavatkoznak az életünkbe. Hogy hogyan lesz a jövőben, nohát mindenki erre keresi a választ.