Ám mégsem semmi, merthogy a semmi - leegyszerűsítve - nulla, ami viszont ugyanannyit ér, mint a nem. Mindebből az következik, hogy a semmi is valami, de ezt ne fejtegessük tovább...

Inkább árnyaljunk: a politika és a demokrácia - amint azt a világnak e táján hinni szeretjük - tejtestvérek. Néha mégis érnek kijózanító felismerések, amelyek akkor is rombolják hamvas naivitásunkat, ha a lelkünk mélyén tudjuk, hogy a dolgok korántsem úgy működnek, ahogy.

Nem lep meg például, ha egy közhasznú társaság élére pályázó jelölteket a hatalmon lévő párt önkormányzati frakciója invitálja meghallgatásra. Érezzük persze - naivan -, hogy a tájékozódás, döntés-előkészítés és majdan a döntés a bizottságok, illetve a képviselő-testület dolga és joga lenne, de azt is tudjuk, hogy a frakcióban maguk a képviselők ülnek, ráadásul együtt, míg a bizottságokban szépen elosztva. Így megnyugtathatjuk háborgó lelkünket, hogy egyszerű udvariassági gesztus történt, nem kellett öt-hat bizottság elé menni a jelölteknek, egy frakcióüléssel elintézték a bemutatkozást. (Esetünkben egyébként Gyöngyösről, a város tulajdonában lévő helyi televízióról és a szocialista frakcióról van szó, de ez, mint látni fogjuk, mellékkörülmény.)

Az sem lep meg, hogy a döntésben eztán szépen, fegyelmezetten, egyképpen szavaztak a képviselők. Elvégre azért van a frakció, hogy kollektíve okosabb legyen, mint a hatalommal felruházott egyén. (ld. még: egy csoport teljesítménye nem azonos az őt alkotó egyének teljesítményének összegével). A frakció tehát együtt és egységben tudta, hogy mi a jó. S bár harmatos szirmú naivitásunk egyre fonnyadt, értékeltük a döntéshozók összetartását, egyet akarását, ami mai széthúzó világunkban bizony blablabla.

Igen és nem között viszont lehetetlen hosszasan időzni, még a politikai bölcsesség láthatatlanná tévő köpönyege alá bújva sem. Ha ugyanis egy 25 tagú testületből egy kérdés kapcsán tizenöten tartózkodnak (vagyis sem igent, sem nemet nem mondanak), akkor ott hatalmas baj van. Nyomatékosítsuk: teljesen függetlenül a feltett kérdéstől.

Dönteni persze bátorság kérdése (is). A felelősséget látszólag lerázni, úgy tenni, mintha ott sem lennénk, ahová pedig a képviseleti demokrácia szellemében erősen igyekeztünk; nos, ez több, mint gusztus dolga.

Suha Péter - Heves Megyei Hírlap online