Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Engedjék meg, hogy megköszönjem Önöknek, hogy ma este itt együtt lehetünk és én is itt lehetek Önök között. Tegyük fel rögtön az első kérdést: miért is jöttünk össze itt ma este? Azt hiszem azért, hogy néhány szót váltsunk egymással a jövőről. Hiszen a mai döntés után mindannyiunkat az foglalkoztat, hogy milyen jövő is vár ránk? Ma az Európai Unióhoz való csatlakozás kérdéséről döntöttek a magyarok. Jól emlékszem, hogy amikor először volt módom kicsit hosszabban beszélgetni Helmut Kohl kancellárral, akkor megkérdeztem tőle, hogy miért éppen a németek az európai egyesülés legerőteljesebben zakatoló motorjai? Miért van az, hogy egy ország, amely talán az Európai Unión kívül még gyorsabban erősödhetne, mint ha ezt az unión belül teszi, mégis elkötelezi magát az európai egység mellett? S akkor azt mondta Kohl kancellár, hogy a magunkfajta fiataloknak ezt nehéz megérteni, de az ő nemzedéke, amely átélte a II. világháborút, tudja, hogy ha Európában nem lesz egység, akkor újra háború lesz, mint ahogy a XX. században ez már kétszer megtörtént. Azt is mondta, hogy az Európai Unió nem más, mint az európai nemzetek szövetsége a békéért. Ha igaza van a kancellárnak, akkor bizakodhatunk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Bár még csak részeredmények állnak rendelkezésre, úgy tűnik, hogy eldőlt: holnap reggeltől mindannyian az Európai Unió polgárai leszünk. Azok is, akik igennel és azok is, akik nemmel szavaztak. Sőt, azok is, akik nem mentek el választani, és azok is, akik koruk miatt még nem lehettek ott a mai döntésnél. Ha mindannyian az Európai Unió polgárai lettünk, akkor fel kell tennünk a második kérdést, amely úgy hangzik, hogy mi is akkor a feladat? Meggyőződésem szerint elsősorban azon kell dolgoznunk, hogy a csatlakozásnak mindenki a nyertese legyen. Legyenek nyertesei a gazdák, a kisvállalkozók, a kiskereskedők, a magyar fuvarozók, és járjanak jól a nyugdíjasok, a nagycsaládosok, a fiatalok, a bérből és fizetésből élők is. Ez nem olyan természetes, mint ahogy gondolnánk. Idézzük fel a rendszerváltoztatás emlékét! Olyan időket élünk talán, mint a rendszerváltoztatás idején, amikor az egész ország bizakodott. Egyszerű dolgokban reménykedtünk. Mindannyian szabadságot, rendet és jobb életet vártunk. És emlékezzünk arra is, hogy a rendszerváltoztatás idején, bármennyire is el akartuk kerülni, de Magyarország végül is kettészakadt. Kettészakadt nyertesekre és vesztesekre. Ennek a kettészakítottságnak bizony elsősorban a vidéki Magyarország és a panelekben, lakótelepekben élő emberek milliói lettek a vesztesei. Ez az emlék ma elevenen él bennünk.

Kedves Barátaim!

Okuljunk a rendszerváltoztatás leckéjén és mondjuk ki: ma az a feladatunk, hogy minden magyar nyertese legyen a csatlakozásnak. 15 éve, amióta a Fidesz - Magyar Polgári Párt megalakult, egyfolytában azt valljuk, hogy Európa korábban egymástól még szögesdróttal is elválasztott részeinek újra kell egyesülniük. De mi azt is valljuk, több mint 15 éve, hogy az Európai Unió nem egyszerűen gazdasági kérdés, hanem van egy ennél lényegesebb és fontosabb hajtóereje, amely lényegét tekintve egy kereszténydemokrata törekvés, és ez úgy szól, hogy az azonos, keresztény kultúrkörbe tartozó, de különböző nyelveket beszélő nemzeteket egységbe kell foglalni. Ez a mi Európánk. Ma én nem látok más esélyt annak a célnak a megvalósítására, hogy Magyarország szétszakított részei határokon átívelő módon újraegyesüljenek. Gondoljanak arra, hogy Magyarország uniós tagságának kezdetétől, 2004. május 1-től eltűnik a határ a magyarországi magyarok és a felvidéki magyarok között. Ez csak az első, de fontos lépés.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Úgy illendő, hogy talán mindannyiunk nevében mondjak néhány szót Antall Józsefről, aki a rendszerváltoztatás utáni első polgári miniszterelnök volt. Mégiscsak neki köszönhető az egész csatlakozási folyamat elindítása. Mégiscsak az ő érdeme, hogy elindulhattunk egy olyan úton, amelynek az a célja, hogy Magyarország újraegyesüljön Európa többi népével. Ha fölidézzük az ő alakját, akkor rögtön egy határozott, biztos iránytűvel rendelkező ember képe rajzolódik ki előttünk. Ma már tudjuk, hogy Antall József magabiztosságának és higgadtságának az volt a titka, hogy rendelkezett egy biztos iránytűvel, amelyet úgy hívnak, hogy nemzeti érdek. Tegyük hát föl az ő emlékének szentelve a kérdést, hogy mi a nemzet érdeke ma? Szerintem ma a nemzet érdeke elsősorban az, hogy az ország ne szakadjon ketté az igenek és a nemek mentén. Szeretném, ha mindannyian megértenénk, hogy a csatlakozás lehetőségének ezermilliárdokban mérhető árát az elmúlt 13 évben mindenki megfizette. Megdolgozott érte az is, aki ma igennel és megdolgozott érte az, aki ma nemmel szavazott. Jó, ha tudjuk, hogy az európai uniós csatlakozásnak nem leszünk mindannyian automatikusan a nyertesei. Ma még vannak olyan csoportok, amelyek vesztesjelöltnek tűnnek. Félő, hogy a vidéki Magyarország és a lakótelepeken élők, pont azok a csoportok lesznek, amelyek egyszer már a rendszerváltoztatás során a vesztes oldalra kerültek. Éppen ezért, ha automatikusan nem is, de határozott kormányzati programokkal ők is nyertessé tehetők, és át lehet hozni őket a vesztesjelöltek oldaláról a győztesek oldalára.

Kedves Barátaim!

Minden gyermek tudja, hogy április 12. után április 13., majd 14. és 15. következik. Bennünket, felnőtteket ez arra figyelmeztet, hogy alig egy esztendőnk maradt a felkészülésre a tényleges tagságig, amely 2004. május 1-jén következhet majd be. Egy esztendő túl hosszú az ünneplésre, de feszítően rövid a munkára és a felkészülésre. Jó, ha mindannyian tudjuk, hogy a munka neheze még előttünk áll. Ma nagy szavak helyett nagy tettekre van szükségünk. Országos támogatási és fejlesztési programokat kell megindítani, annak érdekében, hogy felkészülhessünk a nemzeti érdekek képviseletére. Eljött az ideje annak, hogy valódi kérdésekre valódi válaszokat kapjunk. Mégsem tekinthető az a magyarok legsúlyosabb sorskérdésének, hogy nyithatunk-e cukrászdát Bécsben. Ezt a mostani kampányt, vagy ha úgy tetszik, régi időket idéző propagandát hallgatva egy régi történet jutott eszembe, amely arról szól, hogy a székely ember a fiával együtt ül a csónakban és horgászik. A fiú megkérdezi, hogy "Édesapám, miért marad fent a csónak a víz felszínén?" Mire az öreg azt mondja: "Én azt nem tudom, fiam." Egy kis idő múlva a fiú megkérdezi: "És a halak hogyan vesznek levegőt a víz alatt?" "Én azt nem tudom, fiam." A fiú megint megkérdezi: "Édesapám, nem baj, hogy ilyen sokat kérdezek?" Mire az öreg: "Nem baj fiam, ha nem kérdezel, ne is okosodsz."

Kedves Barátaim!

A legfontosabb gondolat, amelyet ma este el tudok mondani, az a következőkben foglalható össze. Arra kérlek benneteket, hogy ha lehet, akkor ezt a gondolatot a terem falain kívül is meggyőződéssel és teljes odaadással képviseljétek. Nagyon fontos az, hogy tudjuk: minket nem az tart össze, hogy igennel vagy nemmel szavaztunk a csatlakozásra, hanem az, hogy magyarok vagyunk, és a magyarok szeretnének a jövő nyertesei lenni. Arra is jó emlékeztetni magunkat, hogy nekünk Brüsszelben vagy Strasbourgban az lesz majd a dolgunk, hogy a magyar nemzeti érdekeket képviseljük. Lehet, sőt, bizonyos, hogy az Európai Unióban különböző parlamenti frakciókban foglalunk majd helyet, és különböző értékek mentén fogunk majd vitatkozni egymással. De azért tudnunk kell, párthovatartozáson túl, vagy inkább afölött, hogy nekünk ott, idegenben, elsősorban a magyarok nemzeti érdekeit kell majd képviselnünk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Még csak részeredményeink vannak, de azt mondhatjuk, hogy most már biztosnak gondolható: Európa a jövőnk, de ne felejtsük el soha, hogy a jövőben is Magyarország marad a hazánk. Ezért arra kérek mindenkit, hogy együtt üzenjük innen mindenkinek: a mi jelszavunk az Európai Unióban is változatlan, hiszen a magyaroknak az Európai Unióban is nyerniük kell. A mi jelszavunk továbbra is az, immár az unióhoz tartozó Magyarországon, hogy hajrá Magyarország, hajrá magyarok!