- Volt egy olyan időszak, amikor szinte csak Taub János rendezte. Most mintha Vidnyánszky Attilával találtak volna ugyanígy egymásra, aki az Álszentek összeesküvésében és a Karnyónéban is helyzetbe hozta.

- Rendezett azért más is, de tény, hogy A hetvenkedő katona után volt néhány év, amikor olyan sűrűn rendezett Taub, hogy mással nem dolgoztam. És ez számomra hasznos is volt. De már régen "kiböktem" magamnak Vidnyánszkyt, utaztam rá, és ő is utazott énrám. Több beregszászi előadását is láttam, vágytam erre a típusú színházra. Egyszer mondtam is neki, hogy "nagyon szívesen dolgoznék veled". Azt válaszolta, "én is veled, úgy megcsinálnám veled az Álszentekben Moličre-t". Ez a tervünk több évet késett.

- Miért éppen ezt a darabot akarta önnel színpadra állítani?

- Ő tudja, nem kérdeztem meg. Ráadásul nem először játszom olyan szerepet, amelyik öregszik, férfikorban kezd, és idősen fejezi be. Úgy gondoltam, hogy látott az Eldorádóban, A nagy generációban, ezekben a filmekben sokat öregedtem, de így volt ez a Szerelem a Krímben című előadásban is. Különben is, nekem való Moličre szerepe, ő számomra az egyes számú szerző. Tele van humorral, mindig katarzis van a darabjai végén, ugyanakkor éles tollú, miközben lírája is van. A teljességre törekszik.

- Nem elképzelhető, hogy azért is akarta önnel Vidnyánszky az Álszentek összeesküvését eljátszatni, mert hangsúlyosan a művészet és a hatalom viszonyáról szól? Erről pedig önnek az életből nyilván sok olyan tapasztalata van, amit föl tud használni a szerepben.

- Egy adott pillanatban viccesen annyit kérdeztem, "valami szándékod van ezzel"? Azt mondta, "menj a francba".

- Pedig biztosan nem véletlen ez a szereposztás. A színész pedig óhatatlanul sok mindent felhasznál a színpadon abból, amit megél.

- A konkrét hatalomban - kivéve az egynapos képviselőségem - soha nem voltam benne. Hogy engem és minden művészt érdekel a hatalom és a művészet kapcsolata, az normális. Például ott alakultak ki komoly színházi hagyományok, ahol nemcsak a fióknak írtak, hanem az udvar be is mutatta a műveket.

- Az interjúiban egyenesen azt állítja, hogy aki nem politizál, az bűnös.

- Aki nem politizál, szerintem valóban bűnt követ el. Politizálni annyit tesz, mint a polisszal, a társadalommal foglalkozni. Az pedig lelkiismereti kötelesség. A művészetnek és a hatalomnak kapcsolatban kell lennie egymással, csak nem mindegy, hogy milyenben. A rossz hatalom és a rossz művészet kapcsolata borzalmas. A jó hatalom és a jó művészet kapcsolata remek.

- Milyen az egyik és milyen a másik?

- A jó hatalom és a jó művészet az, amely Isten törvényeit szem előtt tartva akarja "megigazítani" az emberiséget.

- És milyen a kapcsolatuk?

- Ha mindkettő jó irányba hat, pozitív. A pozitív a pozitívval pozitívat eredményez, ez matematika.

- Azt is állítja, attól, hogy politizál, és jobboldali, kissé máshogy is megy föl a színpadra...

- Én elsősorban nem jobboldali vagyok. A jobbik részt választom, és ahol azt megtalálom, oda teszem le a voksomat. Nem azért vagyok most a jobboldalon, mert szántszándékkal jobboldali vagyok, hanem mert a jobbik részt választom, és azt a jobboldalon találom.

- Tetten érhető-e mindez a színpadi létében?

- Hogyne. A munkaválasztásomban. Olyan munkában, ami eleve deprimál, kifordítja az igazságot, nem veszek részt. Az szerintem nem művészet, az látlelet, valóságshow. Persze vannak nehéz helyzetek, amikor például az ember egy klasszikus műben vállal szerepet, és csak később derül ki, hogy a rendező elcsúszott lelkülete magasabbra helyezi magát, akár Shakespearenél, Moličre-nél is. Ebből számtalan esetben komoly konfliktusom támadt. Ilyen eset volt például A hazug egyébként kiváló előadása, ennek a vége merőben eltért a Goldoni-féle katarzistól. A próbák alatt végig sulykoltam, hogy ez nem helyes. Egyszer előadás közben egy mondattal meg is változtattam a produkció végét, de ezt a rendező, Vlad Mogur kikérte magának. Én pedig azt mondtam, hogy ne vicceljen, nem Goldoni öli meg a darab címszereplőjét, hanem ő.

- A Hídember című filmben is problémája volt Széchenyi halálával. Nem volt hajlandó a szerepe szerint főbe lőni magát.

- Szerepem szerint nyílt színen én csupán egy az egyben a főbe lövést nem szerettem volna eljátszani. Az öngyilkosságra nincs konkrét, százszázalékos bizonyíték, erről a történészek a mai napig vitatkoznak. A rendőrségi jegyzőkönyveknek megfelelő állapot szerint fejeződik be a film, így mindenki olyan következtetést von le, amilyet akar.

- A Hídember kapott hideget-meleget a kritikusoktól. Ez mind lepergett önről, mindent tendenciózusnak érzett, vagy azért akad, amin elgondolkozott?

- Elgondolkoztam, és aki szamárságot mondott, az magára vessen. Akitől pozitívumot kaptam, az pozitív véleményt hozott elő belőlem. De az a temérdek hajcihő, ami a film körül volt, mindenképpen nagyon-nagyon sok energiát adott. Azt gondoltam, ha ennyire támadják a filmet, akkor az valahol igen értékes. Küzdeni kell érte.

- Szóval támadni kell önt, és akkor mind jobban lesz?

- Nem feltétlenül. Egyesek övön aluli támadása azonban pluszenergiákat mozgósított bennem. Ugyanis a támadástól azt éreztem, hogy valamit eltalált ez a film. Egy olyan életutat mutat meg, ami példaértékű a nemzet számára. Ez pedig sokaknak fáj.

- Máshol beszélt róla, hogy időnként egyedül érzi magát, magányos, akár színészek között is, mert nem feltétlenül azt gondolják, amit ön. Ha bemegy a színészbüfébe, és a társai nem ugyanazt gondolják, amit ön, az is energiát ad?

- Természetesen, hiszen ez azt jelenti, hogy még mindig nem teszem elég jól a dolgomat, emiatt nem látnak valamit jól. Az is lehet, hogy én tévedek, ám igyekszem a jó irányba haladni. Ha pedig valaki még nem ott tart, akkor még meg kell győznöm, és ezt nem adom föl. Egyedül sem vagyok soha, ha magányosnak időnként érezhetem is magam bizonyos helyzetekben. De egyedül soha nem lehetek, mert hívő emberként hiszem, hogy jelen van az Isten.

- Ön mondta, hogy időnként lököttnek nézik. Ilyenkor is azt érzi, hogy nem csinált valamit jól, és hogy jelen van az Isten? Erre mindig tud gondolni?

- Minden pillanatban kapcsolatot próbálok kialakítani Istennel. Ha valaki lököttnek tart, először is megvizsgálom, hogy igaza van-e. Ha nincs igaza, akkor azt mondom, "hát, Uram, ő még itt tart". Ez pedig erőt ad nekem arra, hogy tudatosítsam magamban, úgy kell viselkednem, hogy az illető azt a véleményét, hogy lököttnek tart, előbb-utóbb átminősítse.

- Nem utálja azt, aki lököttnek tartja?

- Kiszúrnék magammal.

- Senkit nem utál?

- Nem utálhatok. Persze fájni fájhat, amit mondanak rólam. A bűnöst soha nem utálhatom, de a bűnt igen. Egy műtétnek akkor is neki kell menni, ha fájdalmat okoz.

- Azért az a politikai oldal, ami mellé időnként demonstratívan odaáll...

- Én nem demonstratívan állok oda, én a jó mellé állok. És oda állok, ahol ezt politikai erőben pozitívan látom megfogalmazva. Hogy ez demonstrációnak tűnik, az az ő bajuk. Nem demonstrálok, hanem egy értékrend mellett állok ki.

- De a politika mindkét oldalán utálkozás is van. Amikor odaáll az egyik oldal mellé, óhatatlanul egy "meccs" részese lesz.

- Nézze, a meccsen vannak, akik rugdossák egymást, és vannak, akik fociznak.

- Nézőpont kérdése is lehet, hogy ki mit minek lát...

- Major Tamás azt mondta nekünk a főiskolán, hogy a tragédia és a komédia között csak nézőpontbeli különbség van. Ez hibátlan mondat. A következő darab, aminek a premierje előtt állunk, az Úrhatnám polgár sem pusztán csak vígjáték. Az a kérdés, hogy a rendező az adott szituációt milyen perspektívából ábrázolja. Egy jó vígjátékban vannak tragikus pillanatok is, jó tragédiában pedig komikusak.

- Mindig elmondja, az örömhírt hozza az embereknek. Manapság annyian szomorúak, depressziósak, milyen örömhírt lehet hozni?

- Keresztény és össztársadalmi felelősségem az örömhírt hirdetni. Örömhír pedig, hogy a halál nem a végső stáció, hanem Istennek köszönhetően az örök élet. Számos visszajelzést kapok arról, hogy az az út, amit járok, másoknak is örömet okoz.

- De nyilván kap ellenkező visszajelzést is.

- De mindig meg kell nézni, hogy amit kapok, kitől kapom. E szerint kell a hallottakat értékelnem.

- Nem úgy van az, ha az ember valamiben nagyon hisz, akkor már mást nem tud befogadni? Lepöcköli magáról.

- Mit ért "máson"?

- Például más világnézetet.

- Azt nem pöckölöm le magamról, ha azonban az rossz, magamra vonatkoztatva nem alkalmazom, maximum elszenvedem, elviselem. A nyitottság nem azt jelenti, hogy az ember rosszat, jót befogad. A nyitottság azt jelenti, hogy a jót befogadja, a rosszat pedig elkerüli.

- Nyilván konkrét meggyőződése van arról, mi a jó, és mi a rossz.

- Igen. Ami az Istennek jó, az az embernek is jó.

- Van, aki más istenben hisz, mint ön, vagy nem istenhívő.

- Ez az ő felelőssége.

- Meg van győződve arról, hogy az ön hite a biztos?

- Meggyőződésem, hogy Jézus Krisztus az Isten egyszülött fia, és hogy ő a tökéletes út. Ő ezen a tökéletes úton járva, fájdalmakat megtapasztalva, utat mutatott nekünk. Ő egyben megváltó is. Nincsen egyetlen más világvallás sem, amelyiknek megváltója lenne.

- Volt tékozló fiú is. Mikor lett istenhívő?

- Mindig is istenhívő voltam, de liberális keresztény voltam.

- Az mit jelent?

- Az fából vaskarika. Borzasztóbb, mint a nemzeti szocialista, mert az még csak összetartozik, az két öntörvényű állapot. De a liberális és a keresztény nem tartozik össze, mert az egyik öntörvényű, a másik istentörvényű állapot. Az én meglátásom szerint a kereszténynél szabadabb ember a világon nincs, mert a szabadságot a jó értelmében vett teljességében értelmezi. Az az igazán szabad, aki a rosszra rá meri mondani a nemet.

- Mikor vált igazi kereszténnyé?

- Amikor feladtam azt az álláspontomat, hogy ünnepi keresztény vagyok, be-bejárok a templomba, de a hétköznapokon azzal tettem engedményt magamnak, hogy majd meggyónom, amit tettem.

- Mitől történt önben ez a változás? Vannak, akik azt állítják, hogy a híres rendezővel, Vasziljevvel való munka közben. Vasziljev sok mindent nem fogadott el önben, harcoltak egymással.

- Valóban keményen, de nagy szeretettel harcoltunk egymással. Mind a mai napig tartjuk a kapcsolatot. Az ő egyik próbáján, a színpadon történt a lelki fordulat.

- Hogyan történt?

- Amikor úgy látszott, hogy Vasziljev és a társulat abszolút nem bírja megérteni egymást, akkor egy adott pillanatban úgy éreztem, mintha pontosan érteném Vasziljevet, és kérdéseket tettem föl. A kérdések kapcsán a társulat előtt hülyének éreztem magam, mégis Vasziljev azt mondta, hogy "értik, mit mond? Enélkül nem megy. Ez maga a hit. Velem négy évvel ezelőtt ez történt, mint most a Károllyal. Szemléljék, amit ő most megtapasztalt." Már akkor, Vasziljev próbája közben, a színpadon tértem meg. Ez a megtérés később napi megtéréssé vált, és most szeretném elérni, hogy ez pillanat mint pillanat megtérés legyen. Tehát, hogy folytonosan megigazult állapotban éljek. És ha folytonosan ez a megigazult állapot van, akkor nem kérdés, hogy az ember a jobbik rész mellett áll akár a szakmában, akár a családban vagy bárhol.

- Ettől máshogy játszik?

- Összeszedettebben és a teljességre törekvőbben játszom negatív és pozitív szerepet is. És ez azt jelenti, hogy végre az érzelemnek és az értelemnek a harmóniája kialakul bennem a magánéletben, a színpadon egyaránt. Ez üdvösebb állapot, mint a korábbiak. Korábban a lelkem néha eltörött, és hamisan játszott. Azt gondolom, hogy amióta megtértem, kevésbé hamisan és talán néha tisztán játszom. A megigazulásomhoz számomra elengedhetetlen volt a tékozló fiú korszak, mert én ezt az utat jártam. De ez nem mindenki számára szükségszerű. Ha azonban nem lett volna beérkezés, veszett út lett volna.

- Megfogalmazható, hogy zarándokútjának melyik pontján tart?

- A magam gyarlóságaival és egyre többet megtapasztaló szemlélődő létével olyan nap mint nap égő, megújhodó állapotban vagyok, hogy talán eljutok oda, ahol az örök dicsőség ragyog. Ahogy Pilinszky írja: "Éjfélkor talán étek leszünk egy hatalmas halász asztalán."

Bóta Gábor - Magyar Hírlap