ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Edmund Stoiber bajor miniszterelnök beszéde

Létrehozva: 2002. március 18., 15:08 | Utoljára frissítve: 2003. május 19., 13:21
nyomtat küld

Igen tisztelt Pokorni Zoltán elnök úr, igen tisztelt Miniszterelnök úr, kedves Viktor!
Először is engedjék meg, hogy Münchenből a legszívélyesebb üdvözletet adjam át a kongresszus minden küldöttjének. Köszönöm a meghívást a kongresszusukra, amelynek nagyon szívesen teszek eleget azért, mert úgy gondolom, hogy ezzel kifejezésre tudom juttatni azt a tisztelet és megbecsülést, amit érzek Önök iránt, Orbán Viktor iránt, s egyben azon bizodalmamat is, hogy ez továbbfejlődik.
A CSU, a Bajor Párt, a németországi uniós pártok és a Fidesz-Magyar Polgári Párt a közép pártjaiként, azt gondolom, közös értékalapokon állnak. Ami bennünket összeköt, az az emberi szabadság, méltóság tisztelete és a szociális piacgazdaság.
2000 novemberében Orbán Viktor a CSU kongresszusának vendége volt Münchenben. Ezen a kongresszuson egy nagyszerű beszédben üdvözölte a küldötteket, egy olyan beszédben, amely egész Németországban nagy figyelmet keltett.
Három hónappal ezelőtt a Hanns Seidel Alapítvány Münchenben Orbán Viktornak adományozta a Franz Joseph Straus díjat. Orbán Viktor a díj negyedik kitüntetettje. Olyanokat követ a díjazottak között, mint a volt amerikai külügyminiszter, Henry Kissinger, Spanyolország miniszterelnöke, Hosé Maria Aznar, és George Bush. Azt gondolom, ebből a névsorból is kiderül, milyen megbecsülésnek örvend Orbán Viktor Németországban.
Orbán Viktort fiatal, erőteljes, lendületes politikusként, magyar politikusként tüntettük ki, aki a sikeres közép politikáját képviseli és nagyon fontos impulzusokat adhat az európai integrációnak.

Hölgyeim és Uraim! Azt gondolom, hogy minden németnek köszönetet kell mondania Magyarországnak. Magyarország nélkül, a magyarok szabadságszeretete és bátorsága nélkül ma Európa másként nézne ki. Magyarország volt a sorsdöntő az 1989-es évben, amely egyengette, megnyitotta az utat a szabadság, Németország és Európa újraegyesítése felé. Mi, németek - és természetesen köztük én - soha nem fogjuk elfelejteni, hogy Magyarország volt az 1989-ben, amely megnyitotta a vasfüggönyt NDK-beli polgártársaink előtt. Még előttem vannak a képek, ahogy egymástól évtizedekig elválasztott emberek, barátok, rokonok, hozzátartozók egymás karjába borulhattak.
Én ezeket a napokat, 1989. november 8-9-ét az akkori magyar kormány vendégeként bajor belügyminiszterként éppen Budapesten töltöttem. Ezért engedjék meg, hogy ezen a helyen is kifejezzem köszönetemet az egész magyar népnek azért, ahogyan hozzájárult a német egység megvalósításához.

Bajorországot hagyományosan is különösen szoros kapcsolat fűzi Magyarországhoz. 1991 óta, immár tíz éve létezik Bajorország és Magyarország között egy kormányközi vegyes bizottság, amely rendkívül sikeresen dolgozik a két ország barátságának elmélyítésén. Hogy milyen intenzív ez az említett barátság, azt, úgy hiszem, jól tanúsítja a több mint 120 iskolánk közötti partneri kapcsolat és a 36 testvérvárosi kapcsolat.
Néhány héttel ezelőtt Orbán Viktor és én közös nyilatkozatot írtunk alá Bajorország és Magyarország baráti együttműködésének és aktív partneri kapcsolatainak további építéséről. Ez év őszén fogja megnyitni kapuit Budapesten a német nyelvű Andrássy egyetem. Az osztrák kormányfővel, Baden Württenberg tartomány miniszterelnökével együtt én magam is nyomatékosan támogatom ennek az egyetemnek a projektjét.
A magyar néphez fűződő barátságot nemcsak a bajorországi Keresztény Szociális Unió és a bajor szabadállam miniszterelnökeként képviselem, hanem a polgári liberális közép kancellárjelöltjeként is. Németországban szeptemberben lesznek választások, és amennyiben én leszek Németország kancellárja, biztosíthatom Önöket arról, hogy a Magyarország és Németország közötti kapcsolatok még szorosabbak, még barátibbak lesznek. Számunkra teljesen magától értetődő dolog, hogy Magyarország csatlakozását az Európai Unióhoz lehetőségeink és legjobb erőnk szerint támogatjuk. Soha nem csináltam titkot belőle, és most sem csak azért mondom, mert éppen Budapesten járok, hogy számomra Magyarország az első számú jelölt az Európai Unióhoz való csatlakozásban. Kulturális sokszínűségével, szilárd identitásával Magyarország elválaszthatatlan része az európai kontinensnek és ugyanúgy hozzátartozik annak legősibb kövezeteihez, legősibb részeihez, mint a többi nagyváros, mint Róma, Párizs, Madrid, vagy Berlin.
Orbán Viktor ezzel kapcsolatban új szóhasználatot vezetett be, melyet lassan Európában is megtanulnak. Ugyanis Orbán Viktor soha nem az Európai Unió keleti bővítéséről, hanem Európa újraegyesítéséről beszélt, és azt gondolom, hogy ez így van rendjén.
Hölgyeim és Uraim! Negyvenöt év hidegháború és vasfüggöny nem fedhet el, nem feledtethet el ezer év közösséget. Európa újraegyesítése át fogja hidalni, el fogja tüntetni Európa természetellenes megosztottságának utolsó nyomait is. Ez jelzés az embereknek, jelzés Magyarországnak is: hozzánk tartoztok, összetartozunk, európaiak vagyunk.

Hölgyeim és Uraim! Most nézzük meg, hogyan is néz ki Magyarország kívülről. Magyarországnak kulcsfontosságú szerepe van az Európai Unióval folytatott csatlakozási tárgyalásokon, hiszen a jelölt országok vezető csoportjába tartozik. A csatlakozási tárgyalások 31 fejezete közül 24-et már sikeresen lezártak. Azt gondolom, ez a tény önmagában is márkajelzés a kormány munkájára nézve és annak a kiváló tárgyalási taktikának a bizonyítéka, amelyet Orbán Viktor Brüsszelben folytat.
Utolsó országjelentésében a Brüsszeli Bizottság kiváló bizonyítványt állított ki Magyarországról. A magyar gazdaság rendkívül erőteljes, jó állapotban van, és a világgazdaság gyengesége ellenére Magyarországon 2001-ben a gazdasági növekedés 4%-kal nagyon jelentős mértéket ért el. Olyan mértéket, amelyről mi Németországban jelenleg csak álmodhatunk. A munkanélküliségi ráta 6% alatt van. Azt gondolom, ezek olyan számok, amelyek európai összehasonlításban is rendkívül imponálóak. Ez az országban élő emberek elvitathatatlan sikere és természetesen sikere a Fidesznek és az Orbán Viktor vezette fiatal, dinamikus kormánynak.
Ezt a sikeres politikát kell folytatni április 7-e után is. Magyarországnak stabilitásra van szüksége, és ez a stabilitás csak úgy biztosítható, ha folytatódhat az a folyamat, az egészségessé válás folyamata, amelyet Orbán Viktor és kormánya indított el. Éppen ezért azt gondolom, hogy az áprilisi választások történelmi választások lesznek Magyarországon, hiszen itt dől el, hogy ez a sikeres politika folytatódhat-e. Magyarországnak szüksége van a sikeres kormányzás folytatására az Európai Unióba vezető úton és éppen a célegyenesben van szüksége van arra, hogy egy egész Európában elismert, nagy tiszteletnek örvendő és hozzáértéséért nagyrabecsült miniszterelnöke legyen.

Hölgyeim és Uraim! A Fidesz, Orbán Viktor az Európai Néppárt tagjai, egy nagy európai mozgalomé. És amikor Orbán Viktor az Európai Néppártban beszél, akkor odafigyelnek rá. Szavának súlya van, figyelik Spanyolországból, figyel a spanyol kormányfő, figyel az osztrák kormányfő, de figyelnek azok a kormányfők is, akik más pártból kerülnek ki. Egyszerűen azért, mert Orbánt Viktor egy olyan Magyarországot akar bevinni az Európai Unióba, amely öntudatos ország.

Hölgyeim és Uraim! Engedjék meg, hogy ezen a helyen megpróbáljak véget vetni egy olyan szemrehányásnak, amelyet gyakran tesznek Orbán Viktornak. Az Európai Unió 1999-ben Berlinben az Európai Csúcson, amikor elfogadta az Agenda 2000-et, a 2000-től 2006-ig terjedő időszakra vonatkozó pénzügyi tervet, akkor sajnos egy olyan döntést hozott, amelynek értelmében az Európai Unióban kétféle tagság lesz: egy elsőrendű, elsőosztályú, és egy másodrendű, másodosztályú tagság. Azt fogadták el, hogy a jelölt országok, illetve majdan az újonnan csatlakozó országok nem kapnak közvetlen támogatásokat a mezőgazdaságban, illetve nem azonos bánásmódban részesülnek a strukturális támogatásnál, a strukturális alapokhoz való hozzáférésnél sem. Nem olyan bánásmódban részesülnek, mint Spanyolország vagy Portugália. Én magam ezt a döntést mindig is rossznak tartottam, ugyanúgy, ahogy Orbán Viktor is annak tartotta, és úgy gondolom, hogy ez a döntés nem tartható fenn, ezt mindenképpen korrigálni kell.
A legutóbbi Csúcson születetett döntés, hogy 2012-2013-tól minden tagország számára biztosítható az azonos bánásmód, természetesen elvben és alapjaiban helyes. Csakhogy, én úgy gondolom, ez az időtáv túlságosan hosszú. Ezt nem szabad ilyen hosszúnak hagyni. Azt gondolom, hogy itt más döntésre van szükség, ebben egyetértek a miniszterelnök úrral, és jómagam, ha Németország kancellárja leszek, akkor ezt a politikát fogom támogatni.
Ez természetesen azt is jelenti, hogy minden Brüsszelből érkező támogatást, azt is, amit a tagországok kapnak, nagyon alaposan felül kell vizsgálni, hiszen nyilvánvaló, hogy változtatásokra, reformokra van szükség. Azonban soha nem engedhető meg az, hogy az Európai Unióban kétféle tagság legyen, első és másodrendű tagság. Ez ellen határozottan fel kell lépni és Orbán Viktor Brüsszelben ezt teszi. Aki azt mondja, hogy ez nem így van, az hazudik.

Kedves Küldöttek! Az Önök pártja fiatal, lendületes, demokratikus párt. Nagyon nagy mértékben járul hozzá a stabilitáshoz Magyarországon és Európában egyaránt. E nélkül a párt nélkül ma már elképzelhetetlen az európai néppártok családja, az Európai Néppárt.
Egy baráti ország, Bajorország miniszterelnökeként, egy testvérpárt, a CSU elnökeként azt kívánom Önöknek, azt kívánom a Fidesznek, hogy maradjon ez az erős kormánypárt, és maradjon Magyarország nagyszerű miniszterelnöke Orbán Viktor.

Magyarország nagyon jó úton jár Európában, jó úton jár a NATO tagjaként. Én 1980-ban az akkori bajor miniszterelnökkel, Franz Josef Strausszal jártam Magyarországon és akkor teljességgel elképzelhetetlen volt számomra az, hogy huszonkét évvel később, európai polgárként a szabad Magyarországon egy baráti párt elnökeként üdvözlőbeszédet mondhatok az Önök kongresszusán.
Ez egy iszonyatos fejlődés, erre büszkének kell lennünk, ezt semmiféleképpen sem szabad elfelejtenünk és ugyanígy hinnünk kell abban, hogy nemsokára, 2004-ben Magyarország teljes jogú tagja lesz az Európai Uniónak, részt vehet az Európai Parlamentbe történő választásokon és 2004 után talán már a Fidesz tagjai is ott foglalnak majd helyet Strasburgban az Európai Parlament épületében.
Ha én nyerek, akkor ezt mindenképpen támogatni fogom. Önök biztosan nyerni fognak, úgyhogy ily módon a fejlődés útjában nem áll akadály.

 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések