Turi-Kovács Béla beszéde

Létrehozva: 2002. március 18., 15:10 | Utoljára frissítve: 2003. május 19., 13:16	nyomtat	küld

Tisztelt Kongresszus, Hölgyeim és Uraim!
1998-ban a sors és a választók akaratából Magyarországon egy olyan koalíció alakult meg, amelynek csak kevesen szántak akkor az ellenzékből négy esztendőt. Olyan koalíció alakult meg, amelynek, sokan úgy ítélték, olyan sarokköve van, amely könnyen nem tartókő, hanem akadály lehet. Ez a sarokkő a kisgazda részvétel.
Mi, kisgazdák, döntő részben azzal érkeztünk ebbe a koalícióba, hogy megvalósulhatnak azok az álmok és gondolatok, amelyek korábban talán pontosan meg sem fogalmazódtak, de amelyek a magyar vidékből és a magyar mezőgazdaságból élők felemelkedését célozzák. Nem tagadom, négy kemény, keserves, sokszor buktatókkal teli esztendő van mögöttünk. Kemény küzdelmet kellett azért folytatnunk, hogy ez a koalíció kiállhassa a négy év próbáját, hogy bizonyíthassa: a polgári kormányzás az, amely Magyarországnak, ennek az emelkedő nemzetnek a jövőjét jelenti. Mi, kisgazda politikusok ma örömmel és egyben a szívünkben némi bánattal is érkeztünk erre a kongresszusra. Örömmel, mert itt lehetünk kisgazdákként, itt lehetünk azok képviseletében, akik töretlenül megmaradtak a polgári oldal mellett. És mélységesen fájlaljuk, hogy, bár mindent megtettünk érte, nem egy történelmi párttal lehetünk itt, mert ez a történelmi párt eltávolodott azoktól az eszméktől, amelyekhez mi tartozunk, azoktól az eszméktől, amelyet ez a kormány négy éven keresztül képviselt, amely a koalíció jövőjét jelenti.
Joggal kérdezhetik Önök tőlünk, mit hoztunk mi ebbe a szövetségbe? Úgy gondolom, olyan képviselőket, akik nemcsak győztek 1998-ban a választáson, hanem 1998 óta bizonyítottak is. Olyan képviselőket, akik nemcsak a választó közösségükben, hanem megyéjükben, egész területükön a kisgazdák számára zászlót és bizonyságot jelentenek. Olyan vonzerőt, amely egy kormányprogram mentén képes mozgósítani azt az erőt, ami nélkül, nyugodtan kijelenthetem, ha nem is lehetetlen, de nagyon nehéz sikerre vinni a polgári kormányzást.

Azok a fideszes képviselőtársaink, akik nap mint nap keményen küzdenek azon a területen, ahová őket pártjuk és saját akaratuk állította, akiknek nap mint nap meg kell küzdeniük azért, hogy a hazugsággal, rágalommal, az összes förtelemmel szemben a polgári értékeket képviseljék, pontosan érzik és tudják, hogy mekkora szükség van arra, hogy a velünk közös eszmeiséget valló kisgazdáknak meglegyen a helye, meglegyen az a biztos helye, amely a jövőt építő Magyarországon őket megilleti. Mi olyan programot fogadtunk el, amelynek szándékaink és reményeink szerint 1998-ban kellett volna elindulnia. Nem ezen a kormányon múlott, hogy csak később indulhatott el ez a program. Nem ezen a kormányon múlott, hogy azok a támogatások, amelyek példátlanok voltak a magyar gazdaság és főleg a mezőgazdaság életében, gyakran nem jutottak célba. Nem ezen a kormányon múlott az, hogy időnként megingott a hit, hogy időnként úgy kellett fölrázni a kisgazda embereket, hogy ez az az út, amelyen haladnunk kell, még áldozatok árán is, mert ha erről letérünk, nincs jövendője a magyar vidéknek.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Én úgy gondolom, hogy az elkövetkezendő nehéz ötven nap arról szól, hogy újra és újra el kell mondanunk, meg kell győznünk minden egyes kisgazda szavazót, hogy most, 2002 áprilisában csak egy közös lista van, hogy most, 2002 áprilisában csak közös jelöltek vannak, hogy 2002 áprilisa arról szól, hogy lesz-e a magyar vidéken olyan folytatás, amelyben kisgazda élet is lehet. Én hiszem, hogy Önök ugyanazt akarják, mint mi. Olyan vidéket, olyan magyar vidéket, amely együtt halad, együtt emelkedik, amely ezzel a magyar nemzettel együtt lélegzik az elkövetkezendő időben is. Mi ezért dolgoztunk, és ezért dolgozunk a következőkben is. És meg vagyok arról győződve, hogy az Önök következő kongresszusán újra itt leszünk, de hitem és reményeim szerint már megújult, nemcsak nemzetben, nemcsak kereszténységben, hanem a polgári összefogásban is gondolkodó kisgazdákként, kisgazda pártként. Segítsenek ebben minket!