Gyürk András beszéde

Létrehozva: 2002. március 18., 15:14 | Utoljára frissítve: 2003. május 19., 13:12	nyomtat	küld

Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Tisztelt Kongresszus! Hölgyeim és Uraim!

Mulatságos, de valójában életveszélyes - gondolja Kosztolányi Dezső, ahogyan Bélát nézi. Béla új a szerkesztőségben, Ady helyére jött Kolozsvárról. Ugyan mondták, hogy Béla a munkásbiztosítónál dolgozott előtte, és ott eltűntek a keze alatt mindenféle pénzek, de az vesse rá az első követ, aki nem tett még hasonlót. Jó cimbora, jó nótás, ő is szereti húzatni a bandával és mulatságos, ahogyan a szerkesztőség közepén vadul hadonászva szónokolni kezd a világ folyásáról.
Aztán ilyenkor néha a szeme teljesen kifordul, a tintatartót is leveri, úgy üvölt, és ez már egészen életveszélyes.
Mulatságos, de valójában életveszélyes.
Aztán múlnak az évek. Háború lesz és kommün, Bélából meg külügyi népbiztos-helyettes, de a jól értesültek úgy tudják, hogy valójában az ő kezében a gyeplő. És Kosztolányi elmegy hozzá, hogy megtudja, mit várhat a magafajta az új rezsimtől. Béla ugyanolyan, mint mindig: igaz, néhány napig börtönben volt, lenyírták a haját és most egészen rövid, a kézelője is félrecsúszott, de ugyanúgy hadonászik a szoba közepén. Mulatságos. Mi lesz az értelmiséggel, Magyarországgal? - szól a kérdés. Béla gyors választ ad. "Kinyírunk benneteket." És ahogyan mosolyog, az életveszélyes.
Mulatságos, de valójában életveszélyes.
Mint mindig. Ilyen ez a Béla. Ilyenek ezek a Bélák mindig. Mulatságosak, de valójában életveszélyesek.

Persze, hogy változnak az idők. Most éppen centit vágnak, és sárga sálban másznak az akácfára. Lépcsőházban üléseznek, kivonulnak, majd visszaoldalaznak.
Mondhatnánk, mindez nem érdekes. Medgyessy Péter és Kovács László nem növeszthetett hosszú hajat, nem járhatott virágmintás trapézgatyában, nem élhetett kommunában, nem gyakorolhatta a szabad szerelmet. Ők már 1968-ban is komoly íróasztalok mögött ültek. Ahogy mondani szokás: emberi életekről döntöttek. Nyilván ezt igyekeznek most pótolni. Mintha valamelyik kis maoista párt akciózásait látnánk. Bár végül is Jean-Paul Sartre is árult újságot a bulváron, hetvenéves fejjel, hogy népszerűsítse a világforradalmat.
Akkor tehát lehetne mindez mulatságos is.
De nem az. Életveszélyes.
Mert közben az emberi indulatok legaljára építenek: széthúzást, irigységet, önzést szítanak, megbélyegzik az egyházat, idegengyűlölő és kirekesztő eszméket hirdetnek napi politikai célok érdekében. Magyart fordítanak szembe magyarral. Turkálnak legbensőbb ügyeinkben: a család, a hit, a nemzet dolgaiban. Visszahozva azt a sötétséget, amelyről a huszadik század hosszú éjszakájának elmúltával azt reméltük, végképp magunk mögött hagytuk, de amely, úgy tűnik, bizonyos lelkekbe már örökre bevette magát.

Tisztelt Kongresszus!
Ez az a sötétség, amiből a mi nemzedékünk már nem kér.
Nem kérünk belőle, mert tudjuk a magyarság legjobbjainak üzenetét: ha elkezdünk különbséget tenni egymás között, ha a másik hitbéli meggyőződését firtatjuk, elvesztünk. Olyan baljós eszmék örökösei folyamodnak csak ehhez, akiknek a hatalomért folytatott harcban már tényleg nem számít senki és semmi. Éppen eleget szenvedett emiatt a magyarság a huszadik században.
A Fidelitas nemzedéke mást akar. Mi olyan Magyarországot szeretnénk, ahol mindenki úgy élhet, ahogy erre képességei, tisztessége feljogosítja. Tudjuk: nem születünk egyenlőknek, származásunk, lehetőségeink különböznek. Arra kell törekednünk minden erőnkkel, hogy az egyenlőtlenségek leküzdésére egyforma esélyt biztosítsunk mindenkinek. Elkötelezett hívei vagyunk a versenynek, a hit, a szellem és a szólás szabadságának. Hiszünk abban, hogy a kordában tartott önzés és a győzni akarás hatalmas energiákat szabadíthat fel.
A verseny azonban nem lehet öncél, mert nem engedhetjük meg magunknak, hogy egyetlen ember is elvesszen. Abban az országban, amit mi szeretnénk, mindenkire szükség van. Hogy vége legyen egy rossz és szívós magyar hagyománynak, a tehetségek pazarlásának. A feladatok nagyok, mi pedig nem vagyunk sokan. Senkit sem veszíthetünk el. Nem hisszük, hogy igazuk lenne azoknak, akik az egyént abszolút értékként kezelve csak gátnak tekintik a közösséget. Igenis van család, vannak barátok, van gyülekezet, van közösség. És persze: van hit és van gondolkodás - Németh László kifejezésével - a "nemzeti sorskérdésekről". Ilyen országot szeretnénk: ahol a képesség és a teljesítmény számít.
A mi feladatunk az, hogy megteremtsük a szabadság rendjét. Hogy értelmet és irányt adjunk a Magyar Köztársaság intézményeinek, hogy - Kölcsey szavával - "emlékeket emeljünk", és ne váljon értelmetlen áldozattá az, amiről annyian álmodtak, amiért annyian adták az életüket, vagy amit annyian menekítettek külföldre, át a nyugati határon.
Ezek tehát a Fidelitas céljai. És nem vagyunk egyedül. Minden mértékadó felmérés azt mutatja, hogy korosztályunk jelentős része a munkát, a családot, a tanulást, a boldogulást tekinti fontosnak. Értsük egymást: nem a félbehagyott iskolát, a jól-rosszul átlébecolt munkaidőt és a kádári Magyarország kis bűnökre és nagy hallgatásokra épített világát. Ez a nemzedék a világos viszonyokat, és a tőlünk nyugatra bevett tisztességi szintet és életet kívánja.

Tisztelt Kongresszus!
Az elmúlt négy év azt mutatta, hogy Magyarországnak olyan kormánya van, amelynek programja egybecseng e nemzedék szándékaival. Születtek válaszok ezekre az értékekre, a polgári kormány válaszai. Létrejött a diákhitel, nincsen többé tandíj az egyetemeken, ismét alanyi jogon jár a családi pótlék, sok ezer fiatal előtt esély nyílt az önálló otthon megteremtésére.
Ezen intézkedések részben a Fidelitas korábbi kérésein alapultak, és most előttünk fekszik egy program, amely ismét a mi nemzedékünkről is szól. Hiszen a mi gyermekeink után jár majd a növekvő adókedvezmény és szociálpolitikai támogatás. A mi korosztályunk számára lesz elérhető a cél, hogy minden második fiatal egyetemen vagy főiskolán tanuljon. A mi nemzedékünk tagjai lesznek végre egyenrangú polgárai Európának.
Ezért van az, hogy kortársaink elsöprő többsége áll ki a Fidesz mellett. És persze azért, mert akik a túloldalról üzengetnek, azoktól semmi jó nem várható.
Nem tudnak mit mondani nekünk és nem is látom azt, hogy a közeljövőben tudnának bármit javítani ezen. Nem vagyunk vevők a fenyegetéseikre, az alakoskodásaikra, az izzadt jópofaságaikra. Olyanok, mint egy volt BM-es, most üzemi portás, amikor megtudja, hogy ismerjük a főmérnök fiát. Viccelődnek, a vállunkat veregetik. Tegeződnek. És közben megdagadnak az apró erek orcájukon az erőlködéstől. Még csak azt sem mondhatjuk, hogy nem érdekel, amit mondanak. Egyszerűen nem nekünk szól. Másoknak, máshol beszélnek. A mi nemzedékünknek mások a gondjai, mások az értékei, és mások az élményei. Nem fog meg minket a görcsös kisszerűségük, az, ahogyan tétova erőszakkal próbálják lenyomni a nemzet torkán lejárt szavatosságú konzerveiket.
Ne mondjanak nekünk semmit. Ne küldözgessenek mézesmázos leveleket, ne üzenjenek a jövőnek, ne kössenek velünk szerződést. Nem hordunk sárga sálat, nem vagyunk akácfák, és nem vagyunk centik.

Tisztelt Kongresszus!
Az elmúlt négy év számunkra arról szólt, hogy a nemzet és benne nemzedékünk egyedülálló esélyt kapott a felemelkedésre. És mi most elszántak vagyunk ennek az esélynek a megvédésére.
Ezt az elszántságot hozza a Fidelitas a polgári összefogásba, egy olyan nemzedék képviseletében, amely többé nem látja szívesen a kirekesztő gondolkodást, a magyar és magyar közti különbségtételt, az idegengyűlöletet.
Mindösszesen azt szeretnénk, hogy úgy élhessünk, ahogy azt szüleink, nagyszüleink megálmodták, de nem engedték nekik. Nem királyi jólétet, hanem tisztes egzisztenciát. Az előttünk járók számára maradt az illúziója mindennek, az erőfeszítés a civilizált lét látszatáért. Nekünk most esélyünk van arra, hogy mindezt megvalósíthassuk, hogy legbensőbb ügyeinkben is szabadon dönthessünk, szabad, egységes nemzet szabad polgáraiként.
Hogy vállalható legyen a hit. Hogy jó és rossz között végre világos különbség tétessék. Hogy láthassuk: mi a nemes, és mi a nemtelen. Mi a méltóság, az alázat, a szolgálat. A közösség, a család és az összefogás. Hogy mi van a sorsunkba írva. Milyen lesz ez az ország és ez a tájék.
A tisztánlátásért és a jövőért van szükség a polgári összefogásra.

Köszönöm a figyelmet.