fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Több száz milliós új fejlesztésekről döntött Zalaegerszeg közgyűlése
2013. július 19., 14:13
Az induláshoz a kormány hozzájárulására is szüksége van az önkormányzatnak.
Új bölcsőde nyílik Ferencvárosban
2013. július 19., 10:57
Az intézményben tartósan beteg és sérült gyermekeket is tudnak majd fogadni.
A közúthálózatot fejlesztenék a Pest megyei települések
2013. július 19., 10:35
Július közepéig küldhették be a települések az unió következő, 2014 és 2020 közötti pénzügyi ciklusára vonatkozó pályázati terveiket, javaslataikat a megyei önkormányzatnak - mondta Szűcs Lajos.
Környezetkímélőbb aszfaltozógépet vásárolt a VIII. kerület
2013. július 18., 16:17
A szerkezettel - amelyet Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) polgármester adott át - fele annyi idő alatt lehet egy egy négyzetméteres területet befoltozni, mint az eddig használt technikával.
A Tanyafejlesztési Program segítségével újult meg a gyulai piac
2013. július 17., 16:35
Budai Gyula a kormány egyik legsikeresebb programjának nevezte a Tanyafejlesztési Programot, amely mintegy háromezer tanyán élő ember számára nyújt felzárkózási lehetőséget.
Újjáépült Rákosmente legnagyobb közparkja
2013. július 16., 20:19
Riz Levente hangsúlyozta, modern kertváros építésére törekednek, ahol a nagyváros korszerű szolgáltatásai, annak jó infrastruktúrája mellett megőrzik a családias, zöldövezeti értékeket.
Elkezdődött a dinnyeszüret Dél-Békésben
2013. július 16., 09:59
Elkezdődött a dinnyeszüret hétfőn Dél-Békésben, az ország legnagyobb dinnyetermelő vidékén - tájékoztatott Simonka György.
Elkészült a svájci Woertz AG új összeszerelő üzeme Orosházán
2013. július 16., 09:33
A svájci cég fokozatosan helyezi át európai termelését Orosházára - tájékoztatott Dancsó József, a város polgármestere.
Rapcsák Andrásra emlékeztek Hódmezővásárhelyen
2013. július 14., 16:12
Rapcsák András kérlelhetetlen antikommunizmusa és bátorsága intő jel és példa arra: soha nem köthetünk elvtelen kompromisszumokat - mondta Lázár János.
A holokauszt áldozataira emlékeztek Szekszárdon
2013. július 14., 14:10
Semjén: Példaértékű Kapuvár közösségének összefogása
2013. július 13., 10:12
A kereszténydemokrata politikus elismerően szólt a rekonstrukcióról, amely több helyszínt és intézményt érintett a rábaközi településen.
Negyedmilliárd forintos lakónegyedi korszerűsítés Nyíregyházán
2013. július 12., 14:37
Korszerűsítheti egyik legnagyobb, örökösföldi lakónegyedét a nyíregyházi önkormányzat - közölte Kovács Ferenc polgármester.
Átadták a Cabero Industrial Kft. új gyártóüzemét Kaposváron
2013. július 12., 14:24
A cég új gyártóbázisának alapkövét 2011 októberében tették le a kaposvári önkormányzat által több mint százmillió forint értékben közművesített ipari parkban.
Kocsis Máté újított a köztereseknél, hogy rend legyen Józsefvárosban
2013. július 12., 12:43
A megnövekedett létszám miatt Józsefváros Önkormányzata felújította a kerület közterület-felügyeletének rég nem használt épületszárnyát.
Újabb ügyben emeltek vádat a csepeli MSZP frakcióvezetője ellen
2013. július 12., 09:32
A csepeli Fidesz felszólítja Szenteczky Jánost és Takács Krisztiánt, hogy térítsék meg a csepeli polgároknak okozott károkat, és mondjanak le.
Bajnai megfutamodott a feladat elől
2013. július 12., 09:26
Szigetvár Bajnai Gordon miniszterelnöksége idején, 2010 első időszakában jutott csődhelyzetbe - szögezte le a Kolovics János, aki csekket akart átadni Bajnai Gordonnak.
Újabb beruházás Szolnokon
2013. július 11., 16:36
A város mára komoly szakképzési rendszert alakított ki, mely megfelelő munkaerőt biztosít az itt működő vállalkozásoknak - hangsúlyozta Szalay Ferenc polgármester.
Új épületet kap a munkaügyi kirendeltség Pécsen
2013. július 10., 16:47
Átfogó fejlesztési terv készül a Normafa parkra
2013. július 10., 14:43
A kormány az elmúlt hetekben döntött a Normafa park fejlesztéséről.
Új szárny épül a tatabányai Szent Borbála Kórházban
2013. július 10., 11:22
A kormány eddig 329 milliárd forintot költött a járóbeteg- és sürgősségi ellátás fejlesztésére és további 114 milliárdot fordít az egészségügyre - közölte Balog Zoltán.
Előző   14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26  Következő